Fáklyásmenet, tánc reggelig Dérynével Szombathelyen

A színésznő Schenbach Rozália néven látta meg a napvilágot 1793 karácsonyát, nevét férje után kapta, őt Déry Istvánnak hívták. A színháztörténetben Déry Istvánné Széppataki Rózaként tartják nyilván. Élete kész regény, az az utókor szerencséje, hogy történetét naplójában adta közre. Ezt három kötetben publikálta, ami Elektronikusan is hozzáférhető a MEK-en.

Déryné Széppataki Róza / internet

Ő volt az első magyar operaénekesnő (!). 1810-ben lépett először színpadra, a dokumentumok szerint férje gyakran bántalmazta. Nem váltak el, de külön éltek, és a színész haláláig viselte a nevét, ezen a néven lett sikeres. Pesten játszott, később, 1819-ben Kilényi Dávid vándortársulatához csatlakozott, és járta az országot. Szombathelyen is fellépett. Valóságos sztár volt, egy-egy Mozart opera előadás után szó szerint tülekedés támadt, hogy láthassa őt a közönség. A sajtó szinte csak szuperlatívuszokban írt róla, de 1937-ben, amikor is a Nemzeti Színházhoz szerződött már elavultnak ítélték a játékát. Játszott Kolozsváron is. Nem egyszer fordult elő, hogy korára megjegyzést tettek. Arról is lehet olvasni, hogy 46 éves korára „leöregezték”, gúnyosan megjegyezték, vajon a színpadon szándékozik e „kimúlni” Ugyan 1847-ben visszavonult és visszatért férjéhez, 1868-ban még egyszer fellépett, amikor is „ölben vitték a színpadra” négy évre rá 78 éves korában halt meg. Szombathelyi fellépésének emlékét naplója őrzi. A cikkben i-vel írják a színésznő nevét, pedig helyesen y-nal kell. Íme egy rövid részlet: Dériné naplója szerint Kilényi társulata Fehérvárról Szombathelyre ment, „mert már ott megkezdődött valami nagyszerű gyűlés, hol tömérdek urak, főispánok, alispánok voltak. De oly zajos várost még én nem láttam, mióta Pestről kivándoroltunk, s az nekem nagyon jól tetszett. A színház tulajdonképpen egy nagy terem volt, színházzá alakítva, de mindig zsúfolva volt…”

Déryné szobra Budán / internet

A darab az időknek megfelelően valami érzelgős darab lehetett. „Azon öreg urak úgy el voltak ragadtatva – írja tovább Dériné – hogy játék után beküldték hozzám az ifjabbakat, miszerint egy kis barátságos vacsorára menjek be hozzájuk. Eleinte nem akartam menni, mert fáradt voltam a sok utazástól, de mennem kellett… Nagyszerűen vacsoráltunk… folyt a sok puncs és champagnet a férfiak között. Vacsora után azt mondják az urak: „No, édes Dériné asszony, maga minket megríkatott, mi magát megtáncoltatjuk” Az alispán velem nyitotta meg a táncot, s miután elvégeztük, mondja: No, fiúk, mi öregek elmegyünk nyugalomra, táncoljanak szépen, ameddig tetszik, de csak módjával.” Bizony táncoltunk mi majd reggelig, képzelem, hogy szidtak bennünket a szegény papok. Nem alhattak a visító klarinét hamis hangjaitól és a cincogó prímástól…” A szombathelyiek fáklyásmenetet rendeztek tiszteletére és egy karosszékben körül akarták hordozni őt a városban. Ekkor azonban már lefeküdt. A fogadósné figyelmeztetésére felkelt, az ablakhoz ment és pár szóval kimentette magát, hogy beteg. „Mondá reggel a fogadósné hogy éjjel mindenünnen össze kellett nekik hordani, amennyi champagnelt csak kaptak: majd száz üvegre menőt… És bosszúságukban, hogy le nem mentem, azt, amit a fogadósnéval hozattak, mind a falhoz csapták. Olyan volt a szoba, hogy folyt a champagnet, mint a víz!”

Jelenet az 1951-es Déryné filmből / Filmarchívum

(A részlet az Életünk folyóirat 2021- es évfolyam összevont 3-4 számában a 8. oldalon is olvasható. A naplóból egy 1955-ös újságcikk idéz. Dömötör Sándor: Szombathely színháztörténetét kutatva… Vasmegye 1955. december 2. 3. o.)