Heinrich von Kleist esete az eltört korsóval
A romantika igazi szülőhelye nem az angol és a francia irodalom, hanem a német. Már a klasszicizmus és a felvilágosodás idején a költészetben és a drámairodalomban megjelenik az az áramlat, amely a szélsőségek, indulatok, váratlan fordulatok ábrázolásával, szokatlan formákat használó nyelvezetével előképe lesz az egy évszázad múlva elinduló angol, majd a felvirágzó francia romantikának. A német klasszicizmus legjelentősebb alakjai Goethe és Shiller erősen hatnak a kibontakozó romantikára. A német romantika indulásának kétségtelenül legnagyobb drámaköltője Heinrich von Kleist, akit Goethe alábecsül és elutasít. Az azonban kétségtelen, hogy a 19. század első évtizedinek Goethe és Schiller mellett Kleist a harmadik legnagyobb német drámaírója.
Régi porosz nemesi-katonatiszti családból származott. Maga is úgy indult, hogy katonatiszti pályát fog befutni. Hadnagy volt a porosz hadseregben. A fegyelem családi örökségként szállt rá, és lett erkölcsi eszménye. Egész életére jellemző túlzásai azzal kezdődtek, hogy nem tartotta elég fegyelmezettnek, elég jól szervezettnek a porosz hadsereget. Eljegyezte egy porosz tábornok leányát, de hamarosan nem találta megfelelő élettársnak a vidám leányt. Felbontotta eljegyzését és megvált a hadseregtől. Előbb Svájcba ment, ott egy szigeten szinte remeteéletet élt, s írta első drámáit. Ezekre nemcsak Schiller korai tragédiái hatottak, hanem a divatos rémtörténetek. Első befejezett színjátéka, A Schroffenstein család ilyen szörnyű végzettel küszködő, rémségeket átélő és elbukó emberekről szól. Amikor előbb Königsbergben, majd Berlinben próbálkozik vele, a színházaknak nem kell. Ez az oka, hogy csalódottan abbahagyja készülő történelmi drámáját, a Robert Guiscardot, amely a Bizáncot rémítő hajdani normann vezérről szólt volna. Töredékeiből úgy sejthető, hogy már megtalálta magát: cselekménye hatásos, dialógusai életszerűek, jellemábrázolása jó.
Kora ifjúsága óta lelki válságban él. Ide-oda hányódik, és egymás után írja jobbnál jobb drámáit. Ezeket általában itt-ott be is mutatják, de sem a kritikának, sem a közönségnek nem tetszenek. Újságoknál próbálkozik, hiszen meg kell élnie. Cikkeit általában el is fogadják, mert érdekesek és egyéniek. Vígjátéknak, Az eltört korsónak sikere is van. Csak humorát veszik tudomásul, de azt csak sokára ismerik fel, hogy ez a komédia valójában a bürokrácia szatírája. Élete folyamatos kétség. Kant filozófiája kétségbe ejti, nem érti, minek mi értelme van. Elkezdi nem hinni, amit tud. A tapasztalható igazságtalanságok felháborítják. Megírja a méltánytalanságok és az ellenük való reménytelen küzdelem regényét: a Kohlhaas Mihályt. Ez akkor is biztosítja számára az irodalmi halhatatlanságot, ha semmi egyebet nem írt volna. Drámai, hőseinek sorsa kétségbeejtően tragikus. Egyetlen kivétel a Kätchen von Heilbronn vagyis a Heilbronni Katica. Ez egy erős akaratú, de kétségtelenül mániákus leány szerelmi elragadtatásának mesébe illő története. Ezt el is fogadja a közönség, közel kétszáz év óta legtöbb nyelven legtöbbször felújított drámája. Ez a Katica is olyan jellem, amely mulatságosan kedves is, de kétségtelenül az elmebaj határán él és cselekszik. Majd nála is túlzóbb szenvedélyű Penthesilea című tragédiájának a hősnője, az antik görög amazon, aki megöli szerelmesét. A római és germán ókorban játszódó Hermann csatája vérbeli romantikus hazafias darab, célzása azonnal felismerhető: a germán-római ellentétben a hódító Róma a napóleoni Franciaországot jelenti, Hermann és germán hősei a védekező német népet. Érdekes, hogy ez is csak Kleist halála után lett sikeres színpadi mű.
Drámai erőben és dramaturgiai megszerkesztettségben alighanem legtökéletesebb színjátéka a Homhurg hercege, az önpusztító felelősségtudat tragédiája. Ez a herceg, egy katonai alakulat parancsnoka, királyának parancsa ellenére rohamot vezényel. Magatartásával megsértette a katonai fegyelmet, ami lazulást okozhat a tisztikarban. Hadbíróság elé állítják. Megmenekülhetne, hiszen sok az enyhítő körülmény, ő azonban felismeri, hogy fegyelmezetlenségével romboló hatású az egész katonai fegyelemre, és maga éri el, hogy halálra ítélik.
Tudatában van, hogy remekműveket ír, de látnia kell, hogy ezek senkinek sem kellenek. A sikertelenség gyötri amúgy is gyenge idegzetét. A nők körében sincs sikere. Elszántan készül a halálra, s ezt a véget egy tragikus szerelmi kalanddal akarja elérni. Több leánynak felajánlja, hogy kövessenek el közös öngyilkosságot. Végül akad egy hasonlóképpen zavart lelkű nő, aki szintén a közös halálban kívánja megtalálni a végső beteljesülést. Kimennek egy Berlin közelében fák közt kéklő tóhoz. Ott Kleist katonaidejéből megmaradt pisztolyával előbb lelőtte a leányt, majd szíven lőtte önmagát is. Hasonló jelenetek néha pont az ő drámáiban fordulnak elő. A mindössze harmincnégy év élet befejezte után, viszont megérkezett a siker, hogy ez vigasz, vagy sem, döntse el ki-ki maga.
Felhasznált forrás: arcanum.com