Németh Judit: Arkagyina önző, tehetséges és mégis védtelen
Valójában afféle nagyinterjúra készültünk, amely körbejárja a múlt, jelen és a jövő kérdéseit, de a művésznő szemmel láthatóan annyira a próbafolyamat, és a darab hatása alatt volt, ami néhány nappal a premier előtt érthető, sőt törvényszerű is, hogy a beszélgetés teljes természetességgel kanyarodott a Sirály, illetve Arkagyina szerepének értelmezése felé. Az alkotás folyamata ugyanis felülír minden mást. Németh Judit azzal kezdi, hogy szerinte úgy kapirgálja össze az ember ezt az egészet, mert a próbára szánt, a próbára jutó idő, ez a néhány hét nem elég erre feltétlenül. Képtelenség megérteni ennyi idő alatt egy embert, a személyiségét, a világát. A próbafolyamat közben minden eszébe jut az embernek, mondja, aztán eljön az az állapot, amikor minden összeomlik, és akkor tisztulnak csak le igazán a dolgok. Gyakorlatilag mindig megy egy kört, mondja, értelmezve a fenti mondatokat. Elkezd próbálni, aztán mindig valahol elveszik közben, a végére pedig vagy sikerül, vagy nem megérkeznie.
A közös munka kapcsán arról beszél, hogy van, amikor szó szerint eltéved az erdőben. Nagyon jól tudnak a kollégákkal, a rendezővel beszélgetni, sok mindenben egyetértenek. Sok minden eleve adott. Most jön rá az ember, említi, hogy Csehov: „ez a gyönyörű ember”, úgy ír, hogy nála egy betű sincsen véletlenül. Annyira tudta, mit ír, mondja, akármit akarsz ellene eljátszani, nem megy. Berzenkedsz, kitalálsz mást, vagy akarsz valamit mondani. De minden meg van írva, tűpontosan, felesleges szavak nélkül, megkerülhetetlenül. Vannak mániái, mondja. A Médeiánál például az volt a saját értelmezése, hogy az a nő nem öli meg, nem ölheti meg a gyerekeit, hanem csak mindenáron bántani akarja Iaszont, s azt mondja neki, hogy megölte őket, de valójában mégsem teszi majd meg. Próbált mindehhez kapcsolatot keresni, de hát Médeia tényleg megöli a gyerekeit. Ez úgy van, ahogy meg van írva. És sajnos a Sirályban ugyanez a helyzet, mondja. Hiába próbálta belesűríteni, átértelmezni, hogy mennyire jó anya Arkagyina. Hogy abszolút értelemben ugyanolyan jó anya, mint bárki más, csak másként. De hát nem, csóválja a fejét Németh Judit és elnéz a messzeségbe, ilyen értelemben nem az. Otthagyta a gyerekét, és kész. Ha megpusztulok is, ez így van, mondja. Egyszóval keresi, hogy milyen is ez a nő.
Arra a kérdésre, hogy a menetközben bekövetkező rendezőváltás mennyire változtatta meg a folyamatokat, azt válaszolja, hogy a korábbi rendezővel alapvetően nagyon kezdetleges állapotig jutottak el. Nem derült ki, hogy abból mi lehetett volna. Widder Kristóffal nagyon jó dolgozni, meséli. Korábban úgy állt hozzá, hogy ennek a darabnak a humoros, keserű része lett volna neki igazán érdekes. Most viszont abból indult ki, hogy Arkagyinaként nagyon szereti a gyermekét, Trepljovot, csak más dolgok, feladatok is adódtak, más is fontos volt, ezért alakult így ez a történet a fiával. Vagyis szereti a színházat. A színházat is, és végül azt választotta. Hajszálpontosan tudja, idézi fel a saját életét, mert ugyanezt élte végig a saját fiával. Németh Judit élete is ilyen.
Nagyon sok színésznő van, mondja, aki nem is vállalja az anyai szerepet, mert azt mondja, hogy nem lehet úgy színésznőnek lenni, hogy az embernek gyereke van. Neki viszont fontos, hogy legyen, hogy van gyereke. Akarta a gyereket, és akarta a színházat is. Ha túl sokat volt otthon a gyerekkel, meséli, attól szenvedett, hogy nem játszik, ha sokat játszott, az volt a baj, hogy hiányzott a gyereke. Ez a kettősség nagyon nehéz volt, de szóba se kerülhetett, hogy ne vállaljon gyereket. De előfordult az is, hogy ott felejtette a fiát az óvodában. (Nevet.) Pörögsz – forogsz, és nem jut eszedbe, hogy el kell hoznod, mondja, a gyerek meg ott ül hatkor, és nem mentél érte. Arkagyina figurája attól még szerethető, akkor, abban a helyzetben annyit tud adni, annyi szeretet képes adni a fiának, azt is a maga módján. Több nem telik tőle. Az önzése akkor lepleződik le, amikor azt mondja neki a fia, hogy én nézni se bírom azt a színjátszást, amit te csinálsz, és Arkagyina akkor „visszareplikázik”, hogy azért van ez, azért mondod ezt, mert te meg tehetségtelen vagy! Egy igazi hétköznapi anyuka terelgeti a gyerekét, ha ez lenne is a véleménye, mutat más utat a gyereknek, sőt azt is mondaná, hogy lehet, hogy én már nem látom, nem tudom jól… Nyilván ez egy abszolút hiúsági kérdés. Hogy jössz ahhoz, hogy ilyet mondjál nekem? Sokszor mondják nekem, meséli, hogy nem érthetek helyzeteket, mert színésznő vagyok, és ezt nem tudhatom. A világ átlagos dolgairól azt gondolják, hogy egy színésznő nem ismeri őket. Pedig nagyon is ismeri. Egy színész is a hétköznapokat éli, amikor nem játszik.
Arra a kérdésre, hogy a bonyolult kapcsolatrendszerek a darabban (anya-fiú, férfi-nő, idősebb színésznő-fiatalabb színésznő, idősebb nő-fiatalabb nő), hogyan alakulnak, azt válaszolja, hogy ezek a viszonyok nagyon bonyolultak. Arkagyina okos nő, szereti kézben tartani a dolgokat, ezt szokta meg. Okos, és jól irányít, de hirtelen egy dolgot nem tud kezelni. A fiát. Az ő vállalását. Meg persze Trigorint sem. Kicsúszik a kezéből, de valahol tudja, hogy ezt most elengedheti, mert a férfi úgyis vissza fog jönni… Az, ami nincs a darabban leírva: az az a két év, amikor a Trigorin elmegy Nyinával. Aztán ott hagyja Nyinát, és visszajön Arkagyinához. Aki pedig elmondja neki, hogy na, látod, csak én tudom, hogy te mennyit érsz. Soha nem fogja megmondani neked Nyina az igazat, én viszont megmondom neked. De közben nem gondolom, elemzi Németh Judit, hogy Trigorin tesze-tosza lenne. Normálisnak látja, hogy ki akarja próbálni ezt a dolgot egy szép fiatal, korban inkább hozzá illő lánnyal, egy darabig vele él, aztán visszajön. Arkagyinához, aki a színésznőségét nem a külsőségeiben éli meg, hanem abban, hogy ugyanolyan, mint a fia. Ez a két ember teljesen egyforma, mondja.
A darab szövegét Tóth Réka Ágnes dramaturg dolgozta össze, Morcsányi Géza és Radnai Annamária fordításaiból. Milyen az új fordítás, a régihez képest, kérdezem. Németh Judit azt mondja, miközben nézi az előadást, hogy Nyina „világmonológja” (Emberek, oroszlánok, sasok) sokkal érthetőbb. Mindig próbálta értelmezni, de bizonyos részek teljesen felfoghatatlanok voltak. Most viszont olyan ez az egész, mintha folytatná a Zsótér-féle A játszma vége című előadást. Azt mondja, kicsit hiányzik neki az előadásból a nonszensz groteszksége. Nem igazán nevet senki a Sirályon. Merthogy a fogadtatása az lett, hogy drámaként értelmezik, pedig nem kellene félni a humoros oldalától Csehov darabjainak. Hiszen az életben olyan szörnyű dolgok történnek, hogy bizonyos helyzeteken már csak keserűen nevetni lehet, mondja. Csehovot általában úgy játsszák, hogy minden eleve szomorú, a leírt részletek viszont esetenként nagyon is nevetségesek. A drámát erősítjük ebben az előadásban is, mondja. A szokásoshoz hasonló lesz, kevésbé lesz derűs. Arkagyina esetében pedig, meg kell hagyni ennek a nőnek a nagy volumenű nő szerepét, miközben ő közben egy borzasztóan esendő, törékeny is egyben. Ő A Színésznő! (nagy A-val és Sz-szel) - tárja szét a karját, és mosolyog.