ugrás a tartalomra

15 éves a Weöres Sándor Színház

2022. október 1.
Október 1-jén ünnepeltük a Weöres Sándor Színház alapításának 15. évfordulóját. Több százan sétáltunk a jegyirodától a színház épületéig. Muzsikaszó, emlékidézés, időkapszula...őrzi az évfordulót.
Alapításának 15. évét ünnepelte a Weöres Sándor Színház 2022. október 1-jén. Társulatunk az összefogás évének hirdette a jubileumi évadot. A születésnapon Szombathely Fő terén a szökőkútnál muzsikaszó mellett találkoztunk és a csepergő eső miatt az élőlánc helyett együtt sétáltunk a jegyirodától a színház épületéig a több, mint száz fős tömeggel.
 

Horváth Soma, kultúráért felelős alpolgármester írta alá a színházi emléklapot, amelyet színészeink felváltva vittek a sétán és Balázsy Péter, a Vas egyei Önkormányzati Hivatal vezetője adta át végül Szabó Tibornak a színház épületénél.  

Igazgatói köszöntőt követően, akárcsak az első társulati ülésen 2008-ban- Szerémi Zoltán adta elő saját szerzeményt, az Osztálytalálkozót. Az elmúlt 15 év közönségkedvenc előadása szavazáson megosztott első hely született: az Anconai szerelmesek a kezdetekből, a A Pál utcai fiúk a jelenkor előadásai között lett közönségsiker, keretbe foglalva az elmúlt 15 évet. Így felcsendült előbbiből az O, Sole Mio - Szabó Tibor tolmácsolásában és együtt énekelte a tömeg Hajdu Péter Istvánnal, Sipos László Márkkal, Balogh Jánossal és Káldy Mártonnal A mi vagyunk a Grund című dalt A Pál utcai fiúkból.

A résztvevők üzeneteket írhattak az utókornak, a teleírt tekercseket Csonka Szilvia színésznőnk helyezte el egy időkapszulába, mely bekerült a Weöres Sándor Színház homlokzatába, őrizve a jubileum emlékét az utókornak.