Vannak vidékek - Bogdán Zsolt és a KALÁKA együttes Kányádi estje
premier: 2022. november 23.
"Kányádi Sándor versei ilyenek. Nem lehet betelni velük, játékosak, illatosak, fájdalmasak, gyöngyözőek, kútmélyek, igazak. Őt hallgatva az ember nemigen tudja eldönteni, mosolyogjon, vagy hagyja feltörni a könnyeit”
VANNAK VIDÉKEK - BOGDÁN ZSOLT ÉS A KALÁKA EGYÜTTES KÁNYÁDI ESTJE
szcenírozott, zenés irodalmi est
A Kaláka együttes pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal a filmekből, előadóestjeiről (többek között Ady műsoráról) ismert kiváló kolozsvári színésszel közösen előadást tart Budapesten a Vigadóban és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melyen az ezredforduló legnagyobb magyar költője, Kányádi Sándor verseit hallhatja a közönség.
Az esemény megvalósult 2019. május 8-án a Pesti Vigadóban, és május 15-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban. Azóta elhangzott többfelé itthon és Erdélyben valamint Szlovákiában. Az előadás elkötelezettsége és fogadtatása arra készteti az előadókat és az előadás szervezőit, hogy a produkciót a jubileumi évad után is műsoron tartsák, és elvigyék mindenhová az arra fogékony közösségekhez – közönséghez.
Bogdán Zsolt írta a Kronika Online-ban: „Valami különös erő, lüktetés, dallam, ritmus, valami lendkerék mindig továbblendít, kimondásra késztet bennem ismert verssorokat. S ha van táplálék, mely eteti magát, úgy a jó vers mondja, mondatja magát. Ott lüktet a halántékodon, hallod, mint távoli ló patkójának ritmusát, mikor kaptat, mikor ereszkedik, mikor lábat vált a teherhúzásban, mikor gondol valamire, mikor riad meg saját gondolatától is. Kányádi Sándor versei ilyenek. Nem lehet betelni velük, játékosak, illatosak, fájdalmasak, gyöngyözőek, kútmélyek, igazak. Őt hallgatva az ember nemigen tudja eldönteni, mosolyogjon, vagy hagyja feltörni a könnyeit”
A műsort előadják:
Bogdán Zsolt
és a Kaláka tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs
Az est szerkesztő – rendezője: Kőváry Katalin
Az előadásban elhangzó művek: Sörény és koponya, Faragott versike, Madáretető, Az elveszett követ, A bivaly és a halacska, Ballag a folyó, Kaland, Sárga kankalin, Távolodóban, Időmadárijesztő, Alma, alma (közönséggel) Vannak vidékek (Örmény sírkövek, Viseltes szókkal, Előhang ) Fekete mese, Kuplé a vörös villamosról, Románc, Rege, Dél keresztje alatt, Monologue interieur nyitott ajtóval, Két nyárfa, Halottak napja, Bécsben +, Valaki jár a fák hegyén, Békabúcsúztató
Az esemény megvalósult 2019. május 8-án a Pesti Vigadóban, és május 15-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban. Azóta elhangzott többfelé itthon és Erdélyben valamint Szlovákiában. Az előadás elkötelezettsége és fogadtatása arra készteti az előadókat és az előadás szervezőit, hogy a produkciót a jubileumi évad után is műsoron tartsák, és elvigyék mindenhová az arra fogékony közösségekhez – közönséghez.
Vannak vidékek - Kányádi zenés irodalmi est
A Kaláka számára a nyolcvanas évek óta nincs koncert Kányádi dal nélkül. Sándor bácsi meghatározó atyai jóbarát lett az életükben. Sok verset ajánlott, hogy dal szülessék belőle, sokat utaztak együtt, számtalan emléket, mondást, történetet őriznek vele kapcsolatban. Elveszett követ, Faragott versike, Valaki jár a fák hegyén, Dél keresztje alatt, Két nyárfa, Kuplé a vörös villamosról, Alma, alma… sorolhatnánk tovább a sokak számára kedves verseket-dalokat.Bogdán Zsolt írta a Kronika Online-ban: „Valami különös erő, lüktetés, dallam, ritmus, valami lendkerék mindig továbblendít, kimondásra késztet bennem ismert verssorokat. S ha van táplálék, mely eteti magát, úgy a jó vers mondja, mondatja magát. Ott lüktet a halántékodon, hallod, mint távoli ló patkójának ritmusát, mikor kaptat, mikor ereszkedik, mikor lábat vált a teherhúzásban, mikor gondol valamire, mikor riad meg saját gondolatától is. Kányádi Sándor versei ilyenek. Nem lehet betelni velük, játékosak, illatosak, fájdalmasak, gyöngyözőek, kútmélyek, igazak. Őt hallgatva az ember nemigen tudja eldönteni, mosolyogjon, vagy hagyja feltörni a könnyeit”