ugrás a tartalomra

Kihirdettük a győztes aula és étterem megújítási terveket

2023. április 13.
A csütörtöki Kivilágos kivirradtig előadásunk előtt volt az ünnepélyes eredményhirdetése a színházi aula és étterem belsőépítészeti megújítási tervpályázatának.

A Falco Zrt. volt az összekötő kapocs a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar és a Weöres Sándor Színház között. Az intézmények együttműködéséből mintegy egy esztendőt felölelő vizsgaprojekt lett: az Alkalmazott Művészeti Tanszékre járó harmadéves építészhallgatók készítették el a színház aulájának és éttermének újragondolt belsőépítészeti terveit. Felkészítő tanáruk Bakonyi Beáta és Szén-Molnár Tamás művésztanárok voltak és a kezdeményezést Prof. Dr. Lenkei Balázs Intézetigazgató karolta fel.

A Falco Zrt, színházunk támogatója a kapcsolati tőkén túl a projekt anyagi oldalát is finanszírozta, 800.000 Ft összdíjazású volt a tervpályázat.

A belsőépítészeti tervekből egy hónapon át látogatható tárlat nyílt a Weöres Sándor Színház aulájában és közönségünk szavazhatott a tervekre személyesen és honlapunkon online szavazást is indítottunk.Másrészt a színházi dolgozók is külön szavazhattak a neki tetsző belsőépítészeti megoldásra,  harmadrészt a Soproni Egyetem tanárai is felállítottak egy rangsort, így három fronton zajlott a szavazás. A díjakat Bakonyi Beáta művésztanár, Kovács Tamás, a Falco Zrt PR vezetője és Szabó Tibor, igazgatónk adták át. 



Eredmények:

Közönségdíj – a színházban személyesen és online leadott szavazatok alapján 

I.helyezett Keserű Dorka


Színházi dolgozók díja

I.helyezett Néger Martin


Soproni Egyetem szakmai díjai:

I. helyezett Heil Rozália

II. helyezett Csabai Luca

III. helyezett lett Keserű Dorka

  A projektben résztvevő hallgatók közül oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át Kovács Tamástól, a Falco Zrt PR vezetőjétől: Kiss Virág, Marton Bendegúz, Takács Alexandra és Varga Judit építészművész hallgatók. Fogadással zárult az esemény. 

Reményeink szerint a tervek legjobb ötletei hamarosan megvalósulhatnak színházunkban! 

A közönségdíjas Keserű Dorka terve: 
A színházi dolgozók győztes terve Néger Martiné:
A szakmai I. helyet Heil Rozália kapta: