Támogató környezetben eltűnnek vélt hiányaink

-Közben meg, ha valahol, itt aztán kötelező az ámulat, a csoda.

-Egy Óz-előadás a világ színpadain általában a legbonyolultabb, legrafináltabb színpadtechnika mozgósításával jön létre: süllyed, emelkedik, repül – és még ezer lélegzetelállító mutatvány.  Ezek a színpadtechnikai elemek a Weöres Sándor Színházban nem állnak rendelkezésre, ezért Mátravölgyi Ákossal sok-sok-sok beszélgetésünk és óránk volt benne, hogy a szükséges effekteket, vizuális gondolatokat hogyan tudjuk helyspecifikusan megoldani úgy, hogy mégis varázslatos legyen – és természetesen benne maradjon bizonyos költségvetésben, mert nem azokat az időket éljük, amikor pénz, paripa, fegyver minden számolatlanul rendelkezésre áll. Kihívás volt, főleg a végén Ákosnak, hogy mindazt, amit közösen megálmodtunk, hogyan tudja életre hívni. Ehhez minden lehetséges segítséget megkapunk a színházban.

-Bábrendezőnek, gyerekszínházi rendezőnek aposztrofálod magadat, ebben a minőségedben is sokfelé dolgoztál, és talán az sem véletlen, hogy most a bábszínházban otthonos Mátravölgyi Ákos az Óz-előadás díszlet- és jelmeztervezője. Azt tapasztalom, hogy a bábszínházi gondolkodás jótékony hatással tud lenni a színházra; és hatással is van, ahogy a mozgás, a testtel való bánás felfedezése is.

-A Színház- és Filmművészeti Egyetem első bábrendező osztályában végeztem. Nem az volt az álmom, hogy bábbal szeretnék foglalkozni – jelentkeztem színésznek, dramaturgnak, egyszerűen színházzal akartam foglalkozni -, viszont nagyon hálás vagyok, hogy így alakult.  Mert tényleg olyan típusú gondolkodásra serkentett, amire – úgy látom – egyre nagyobb szükség is van a mai rohanó világban. Azt látom, hogy ehhez a fajta gondolkodáshoz nagyon gyorsan tudnak kapcsolódni a fiatalok, a gyerekek; de tényleg nem kell itt korosztályi különbségeket tenni feltétlenül. A bábos gondolkodásban nagy szerepet kap a vizualitás, a játék, sok lehetőséget ad az asszociációra – rendezőnek, színésznek és nézőnek egyaránt. A kódokat mindenki maga fejtheti meg – ez nagy szabadság. A fizikai színház – amely most erőteljesen jelen van a szombathelyi színházban, és a jelenlét éppen most kritikusdíjakban is megnyilvánult - szintén ezeken az alapokon nyugszik. Ez az a két műfaj, a báb- és a fizikai színház, ami most nagyon erősen tud – vagy tudna formálni –  ízlést, szemléletet.

-Azt mondtad, a szokottnál nyugodtabban vágsz bele a főpróbahétbe, én meg azzal akartam előhozakodni, hogy feszült heteid lehetnek. Néhány napja vált nyilvánossá, hogy megpályáztad a most már gyermek- és ifjúsági színházként működő Pesti Magyar Színház igazgatói posztját, jeles partnerekkel és illusztris versenytársakkal a mezőnyben. Hogyan jutottál erre az elhatározásra? Most a latolgatás ideje van?

-Szeptember 11-én járt le a pályázat beadási határideje, voltak – ha nem is álmatlan éjszakák, de megfeszített munkával, rengeteg egyeztetéssel töltött órák, mire a pályázat elkészült. Januárban a Pesti Magyar Színház megkapta a családi és ifjúsági színház státuszát, mellé pedig azt, hogy nemzeti. Így hát most van egy rettentő hosszú neve ennek az intézménynek - nagy kérdés például, hogy egy ponton túl majd hogyan kommunikálja tovább a színház magáról, hogy “pesti, magyar, nemzeti, családi, ifjúsági”. De ezek a hívószavak felkeltették bennem az érdeklődést. Mindenekelőtt a családi és ifjúsági vonal volt az, ami miatt arra vetemedtem, hogy megírjam a pályázatot. Ehhez Veres Andrást kértem társamul - akit a Mesebolt Bábszínház művészeti tanácsadójaként, rendezőjeként Szombathelyen nem kell bemutatni. Az ő szakmai felkészültsége, a bábos szakmában való ismertsége, elismertsége garancia a minőségre. És ugyancsak társamul kértem Szabó Attila dramaturgot, az évek során kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni; vele vezettük például a Pesti Magyar Színiakadémián tavaly végzett osztályunkat. Dolgoztam is kétszer a Pesti Magyar Színházban, belülről is jól ismerem, jók a tapasztalataim. A latolgatásokat még a pályázat benyújtása előtt befejeztük, mert nem volt túlságosan termékeny – és akkor itt vissza is lehet kanyarodni az Ózhoz: hogy az ember saját kishitűségeiből fakadóan mennyire tartja magát alkalmasnak egy ilyen pozícióra; hogy ebben a tényleg  illusztris társaságban hol rúghat labdába… – de végül is arra jutottunk, hogy ezt ne mi döntsük el. A pályázatot pedig azért hoztuk nyilvánosságra, hogy minél szélesebb körben megismerhessék ezt az anyagot.

Óz, a csodák csodája - olvasópróba. Halasi Dániel, rendező. / Mészáros Zsolt

-Tulajdonképpen félig-meddig színházalapításról van szó, nem? Itt, Szombathelyen nem olyan távoli még a színházalapítás lázas időszaka, édesapádnak is volt hasonlóban része Zalaegerszegen.

 

-A zalaegerszegi színház első éveiben nagyon kicsi voltam – amikor elindult, még meg sem születtem -, a soproni színház indulásáról viszont vannak emlékeim, élményeim: Mikó István csapatában édesanyám volt a színház jelmeztervezője. És milyen érdekes: a Nemzeti Színház stúdiójában Jordán Tamás is a tanárunk volt, pont akkor jártunk hozzá, amikor el kellett döntenie, belevág-e a szombathelyi színházalapításba. Emlékszem, milyen sokat jelentett, hogy megosztotta velünk a dilemmáit: jöjjön-e Szombathelyre – vagy maradjon inkább Budapesten. Nyilván nem befolyásoltuk a döntését, de mi azt mondtuk, jöjjön. Szeretettel gondolok rá: sokat tanultam tőle a szakmáról, alázatról.

 

-Anyai, apai ágon is színházi családba születtél. Édesapád Halasi Imre rendező, színházigazgató, édesanyád, Halasi Zsuzsanna jelmeztervező. De már a nagyszülők is… A kocka azonnal el volt vetve?

-Apai nagypapám gazdasági igazgató volt több helyen, hosszú ideig Debrecenben, az anyai nagypapám színész volt a Madách Színházban. Ebbe a világba születtem bele, el se tudtam képzelni, hogy más pályát válasszak. Gyerekkorom óta színészi álmokat dédelgettem. Volt ugyan egy rövidebb időszak – kamaszkoromban, a gimnázium elejétől -, amikor úgy éreztem, hogy nem, mégsem ez az én utam, valami mást szeretnék. Még egy idegenforgalmi iskolába is elmentem – de aztán valahogy nem tudtam elengedni a múltat, maradtam a színháznál.

 

-Föl szoktam tenni ezt a kérdést, de talán most a legaktuálisabb: ha öt – vagy akár egy - év múlva újra beszélgetnénk, mit szeretnél, miről essen szó?

 

-Arról, hogy az elmúlt évek nagy felbolydulásai után ez az egymásnak esős színházi helyzet normalizálódott, és újra az alkotásé a főszerep. Én ezt kívánom a szakmánknak: forduljunk újra az alkotás felé, a közös gondolkodás felé – ami kiveszett közülünk. De hát nagyon óvatosan fogalmazok, mert ez egy sokösszetevős rendszer.

 

Óz, a csodák csodája - olvasópróba. Halasi Dániel, rendező. / Mészáros Zsolt

-Mindjárt hat óra, kezdődik a próba. Most mi következik?

 

-Ami most következik, az a vihar, a ciklon, a hurrikán megalkotása – ahhoz készen vannak a technikai elemek, és ha ezzel sikerül nyolcig végeznünk, akkor utána az első felvonást össze is foglaljuk egyben. Elindulunk Smaragdvárosba, hogy találkozzunk a nagy varázslóval.