ugrás a tartalomra

Boldog új évet kívánunk!

2023. december 31.
Sok szempontból örömteli évet zárt a Weöres Sándor Színház! Összefoglaltuk a 2023-as évet.

Kedves Nézőink!

 Sok szempontból csodás és örömteli volt számunkra a 2023-as év!

Még úgy is, hogy takarékossági intézkedések miatt az év elején közel másfél hónapig zárva volt a színház épülete. Nem csüggedtünk, bejártuk a szombathelyi középiskolákat Antigoné című osztályteremszínházi előadásunkkal, amely nagy sikert aratott a diákok körében, illetve a Lázár Ervin Program keretén belül elkészült a Lúdas Matyi című, a legfiatalabb nézőinknek szánt produkciónk.

Kivilágos kivirradtig / Mészáros Zsolt


Az év első nagyszínpadi bemutatója, a Kivilágos kivirradtig volt, amely soha nem látott szakmai sikereket hozott színházunknak. A színházi kritikusok az évad legjobb kőszínházi előadásának választották, a legjobb rendező Horváth Csaba, a legjobb férfi epizódszereplő Gyulai-Zékány István lett. A Móricz regényből Tóth Réka Ágnes által készített adaptációt meghívták a Nemzeti Színházba, ahol előbb a nagy érdeklődés miatt a Gobbi Hilda teremből felkerült a nagyszínpadra, majd a telt házas sikeres előadás után újabb meghívót kapott egy tavaszi vendégjátékra is.  Ha már a díjaknál tartunk: öröm, hogy a szakma Aase-díjjal ismerte el Németh Judit, a város Weöres Sándor-díjjal Kelemen Zoltán, a vármegyei közgyűlés Berzsenyi Dániel-díjjal Szabó Tibor igazgató-színművészünk munkáját, Nagy Cili pedig bejutott a Kaszás Attila-díj 4 legjobb jelöltje közé.

 

Asszonyfarsang / Mészáros Zsolt

Nyár. Megyeháza udvar. Krokodilok. Asszonyfarsang. Fábián Péter karneválszínházi darabja a Savaria Történelmi Karnevál idején nagy nézői tetszést kiváltó, nyolc teljes teltházas előadáson idézte meg a karneváli hagyomány kezdetét, Kukik elvtársék világát.

Új évadunkat az Óz, a csodák csodája nyitotta, ősbemutató volt a kortárs dráma, az Énis,teis és a világ leghíresebb musicalja, a Hegedűs a háztetőn is látható már a Weöres Sándor Színház idei új kínálatában. Bemutattuk a Hamlet hazatér színházi nevelési előadásunkat és a Karácsony a Porondon 2023 varieté műsort.

 Az energiaárak miatti megszorítások és a nagyon fájó személyes veszteségeink együttesen okozták a covidos évek utáni mélypontot is, de egy kicsit mindig tudtunk építkezni például a Bolha a fülbe nézőteréről érkező önfeledt kacagásokból, a Candide fiatal nézőinket megragadó lendületéből, mecénásaink, segítőink kitartó támogatásából. Pályázati forrásból meg tudtuk újítani a Nagyszínpad és a Márkus Emília terem erősen megkopott padlózatát, illetve az épületünk tetejére telepített napelempark által korszerűsödött az energia- és fűtés rendszerünk is.

Színpadok / Mészáros Zsolt

Voltak nagy egymásra találásaink a közönségünkkel a Holdbeli csónakos-díj gáláján, ahol örökös tagunk lett Kiss Mari, vagy épp a szeptemberi színházi nyílt napon.

Holdbeli csónakos díjátadó gála 2023. / Mészáros Zsolt


Az év vége előtti számvetéskor már nem elkiabáljuk, hanem büszkén adunk hálát bérleteseinknek, mert az elmúlt 4  évad viszonylatában idén van a legtöbb bérletesünk, és köszönjük a bizalmat annak a sok száz nézőnknek, akik rekordszámú színházi ajándékkártyával lepték meg ismerőseiket, szeretteiket ebben az évben.

Igyekszünk meghálálni a bizalmat és várjuk Önöket a szombathelyi színházba 2024-ben is!

Egészségben és színházi örömökben gazdag új esztendőt kíván a Weöres Sándor Színház társulata!