ugrás a tartalomra

Kiss Mari kapta a Psota Irén-díjat

2024. március 19.
Színházunk alapító és örökös tagja Budapesten vehette át az Almási Éva által alapított elismerést.
Átadták a Psota Irén-díjat: az elismerést Kiss Mari színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja vehette át március 19-én a budapesti Rózsavölgyi Szalonban megrendezett ünnepségen.

Almási Évát 2016. március 16-án választották a Nemzet Színészévé Psota Irén helyére. Akkor határozott úgy: alapítványt hoz létre, amelynek kuratóriuma minden évben díjaz egy-egy olyan színésznőt, akinek sokszínűsége, teljesítménye méltó a kétszeres Kossuth-díjas Psota Irén szakmai örökségéhez. Minden magyarországi színház jelölhet színészeket a díjra. A Weöres Sándor Színház idén alapító és örökös tagját, Kiss Marit jelölte az elismerésre. 

A Psota Irén-díj egy ezüstplakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte és Tóth László ötvösművész készítette. Az idén hetedik alkalommal átadott díjjal pénzjutalom is jár.

Kiss Marit köszöntötték a Psota Irén-díjátadón / Tövissi Bence - Index

A díjátadó ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői, felidézték Psota Irén színes egyéniségét. Az eseményen a kuratórium nevében Hegedűs D. Géza színművész, rendező mondott köszöntőt, az elismerést Básti Juli színművész adta át. A díjazottat Balázsovits Edit színművész méltatta.

A Weöres Sándor Színházat az átadón M. Kapornaki Rita, művészeti titkárunk képviselte, míg Nagy-Bakonyi Boglárka színművész és Szabó Tibor igazgató videó üzenetben köszöntötte Kiss Marit.  



Idén hetedik alkalommal adták át a Psota Irén-díjat. Először 2017-ben Hegyi Barbarának, 2018-ban Hernádi Juditnak, 2019-ben Für Anikónak, 2021-ben Takács Katalinnak, 2022-ben Molnár Piroskának, 2023-ban Szirtes Áginak ítélték oda. 2020-tól a járványhelyzet bizonytalansága miatt nem osztották ki az elismerést.  2024-ben  Kiss Marit díjazták, aki jelenleg a Rózsavölgyi Szalon Gyerekek és A Díj című előadásában látható.