ugrás a tartalomra

Taven Baxtale! - Legyetek szerencsések!

premier: 2024. május 31.
A Fitos Dezső Társulat vendégjátéka a Határvonalak Színházi Fesztiválon.

TAVEN BAXTALE! - LEGYETEK SZERENCSÉSEK!

táncszínházi előadás

70 perc, szünet nélkül

“Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája!“
Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések…

Az előadás  legfőbb célkitűzése, hogy a lehető legkomplexebben és legsokrétűbben mutassa be a cigány néphez kapcsolódó mesterségeket. Ahogy maguk a mesterségek is igen változatosak, úgy az előadás is törekszik a formai és művészi sokszínűségre. Mindehhez a Kárpát-medence magyar nyelvterületének változatos cigány táncait zenei és énekes anyagát használja eszközéül, kitekintéssel a nyugat- és kelet-európai cigány kultúrára. Bemutatásra kerül többek között a kovács-, és drótos mesterség, bepillantást nyerhetünk a teknős cigányok és a sár munkával foglalkozó cigányok mindennapjaiba, valamint a mutatványosok és a zenészek életébe is. 

Legyetek szerencsések! / Fitos Dezső Társulat

A z előadás dramaturgiai kötőanyaga a cigányok vándor természetének ábrázolása. Az előadást átszövi a mesterségek kavalkádja, melyből mindig kiemelődik egy. Az etűdös szerkesztésmód arra is lehetőséget ad, hogy váltogassák egymást a hol balladisztikus és lírai, hol pedig épp az élénk, komikus jelenetek, miközben nem csak a mesterségekről, hanem a cigány nép eredetéről és történetéről is képet kapunk.

dramaturg: Nagy Orsolya

díszlettervező: Gyenes Szilvia

jelmeztervező: Kocsis Enikő (Harangozó Gyula-díjas)

szcenikus, világítástervező: Papp Kornél

zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor Sündi, Szakál Tamás és Pálházi Bence

korrepetitor: Balogh Melinda, Lakatos Mónika (Kossuth-díjas), Rostás Mihály Mazsi, Szakál Tamás

flamenco táncok: Inhof Katalin

artista oktató: Kőmíves Tibor

rendező-koreográfus: Kocsis Enikő (Harangozó Gyula-díjas) és Fitos Dezső (Népművészet Ifjú Mestere és Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész)

Legyetek szerencsések! / Fitos Dezső Társulat


zenészek, énekesek: Pálházi Bence bandája, Lakatos Mónika (Kossuth-díjas és WOMEX-életműdíjas), Rostás Mihály Mazsi, Canarro Zenekar, Németh Eszter, Szakál Tamás, Fitos Dezső, Szerényi Béla

táncolják: Balogh Boldizsár, Alzetta Alexa, Bíró Éva, Gellén Péter, Gera Zoltán, Guti Hajnalka, Hanekám Luca, Mészáros Kinga, Molnár Bálint, Nagy Dorottya, Németh Eszter, Östör Ákos, Pásztor Zalán, Tóth Soma

Az előadásban közreműködik a Szentendre Táncegyüttes, Fitos Rozi, a Baross Imre Artistaképző Intézet artistanövendékei.

hangfelvételről közreműködik: Nyakó Júlia és Ferge Elizabet, Kovács Ferenc, Ifj. Csoóri Sándor Sündi, Fedor Sándor Dimó

 

Az előadás színlapja a Fitos Dezső Társulat oldalán érhető el. 




A Határvonalak Színházi Fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Következő előadások

máj. 31.

18:00

Taven Baxtale! - Legyetek szerencsések!
jegy: 4.200 HUF
diákjegy: 2.500 HUF

A Határvonalak Színházi Fesztivál programja.

Helyszín: Színházterem
Online jegyvásárlás