Két arany minősítés és továbbjutás a Regionális Diákszínjátszó Találkozón
Idén a Weöres Sándor Színház vállalta a házigazda szerepét a Regionális Diákszínjátszó Találkozón. Mint Horváth Nóra, kommunikációs vezető a megnyitón elmondta: az elmúlt közel 5 év sikere is a találkozó rendezése, hiszen Szabó Tibor igazgatói kinevezése óta kiemelt szerepet kap a Weöres Sándor Színházban a diákszínjátszás, a színházpedagógia, a fiatalok integrálása a színházi életbe.
JátsszMa Diákstúdiónk két csoporttal is nevezett a megmérettetésre, ráadásul Németh Gyöngyi színházpedagógus vezetésével a rendezvény lebonyolításában is oroszlánrészt vállaltak diákszínjátszóink.
2025. március 22-én és 23-án 11 csoport lépett színpadra a Márkus Emília teremben és a Stúdiószínpadon.
A zsűri, Pálfi Erika és Sereglei András kiemelték: mennyire fontos, hogy a színházat választják ezen a hétvégén és a hétköznapokban is a diákok. Értékelésükben aláhúzták: elképesztő kreativitással tudtak bonyolult érzelmi és társadalmi kérdéseket színpadra vinni a diákszínjátszók, ezért a megszokottól eltérően több különdíj is született.
JátsszMa Diákstúdiónk mindkét csoportja (vezetők Németh Gyöngyi, Ostyola Zsuzsanna) aranyminősítést szerzett. A Virágpor-cirmos arcunk a zsűri különdíját is megkapta a legjobb saját gyártású kellékért, míg a JátsszMa Rosszgyerekek című előadását a zsűri meghívta az országos fesztiválra Győrbe, az Arrabona Diákszínpad Rómeó és Lyúlia előadásával együtt.
A két napos találkozó rendkívül jó hangulatban telt, egymás előadásait nagy figyelemmel követték a résztvevők, a szakmai beszélgetések és az együtt töltött idő felejthetetlen élmény marad a diákszínjátszóknak.
Eredmények:
TOVÁBBJUTÓK A VII. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNHÁZI FESZTIVÁLRA
Csoportnév: JátsszMa Diákműhely
Előadás címe: Rosszgyerekek
Csoportvezető-rendező: Németh Gyöngyi
Csoportnév: Arrabona Diákszínpad Ősrobbanás
Előadás címe: Rómeó és Lyúlia
Csoportvezető-rendező: Balla Richie
ARANY minősítések:
Csoportnév: JátsszMa Diákstúdió
Előadás címe: Virágpor-cirmos arcunk
Csoportvezető-rendező: Ostyola Zsuzsanna
Csoportnév: JátsszMa Diákműhely
Előadás címe: Rosszgyerekek
Csoportvezető-rendező: Németh Gyöngyi
Csoportnév: Arrabona Diákszínpad Szupernóva
Előadás címe: Korítsia
Csoportvezető-rendező: Liszi-Horváth Dóra
Csoportnév: Fókusz Diákszínpad
Előadás címe: Rajta vagyok
Csoportvezető-rendező: Kuklis Katalin
Csoportnév: Arrabona Diákszínpad Ősrobbanás
Előadás címe: Rómeó és Lyúlia
Csoportvezető-rendező: Balla Richie
Csoportnév: Arrabona Diákszínpad Kisgöncöl
Előadás címe: Imágó
Csoportvezető-rendező: Szabó Gergely
EZÜST minősítések:
Csoportnév: Varieté
Előadás címe: Seb-helyek
Csoportvezető-rendező: Tóthné László Mónika, Horváth-Pintér Viktória
Csoportnév: CommEnt a végtelennél is tovább!
Előadás címe: HKT
Csoportvezető-rendező: Árvai Péter
Csoportnév: Balkán Szamarak
Előadás címe: Újratervezés
Csoportvezető-rendező: Liszi-Horváth Dóra
BRONZ minősítések:
Csoportnév: Ráz(s)ósok(k)
Előadás címe: #kölcsönvettszavak
Csoportvezető-rendező: Rózsa-Gulyás Regina Olimpia
Csoportnév: Tártkar
Előadás címe: Tizenegy kicsi
Csoportvezető-rendező: Kovács Ágota
Különdíjak:
FORMABONTÓ DRAMATURGIA
Csoportnév: Tártkar
Előadás címe: Tizenegy kicsi
Csoportvezető-rendező: Kovács Ágota
CSR: Társadalmilag felelősen gondolkodó csoport
Csoportnév: Ráz(s)ósok(k)
Előadás címe: #kölcsönvettszavak
Csoportvezető-rendező: Rózsa-Gulyás Regina Olimpia
A LEGJOBB FIZIKAI SZÍNHÁZI MEGVALÓSÍTÁSÉRT
Csoportnév: Varieté
Előadás címe: Seb-helyek
Csoportvezető-rendező: Tóthné László Mónika, Horváth-Pintér Viktória
A LEGJOBB SAJÁT KELLÉK ÉS JELMEZ KÉSZÍTÉSE
Csoportnév: JátsszMa Diákstúdió
Előadás címe: Virágpor-cirmos arcunk
Csoportvezető-rendező: Ostyola Zsuzsanna
CSR: Társadalmilag felelősen gondolkodó csoport
Csoportnév: CommEnt a végtelennél is tovább!
Előadás címe: HKT
Csoportvezető-rendező: Árvai Péter
RENDEZŐI KÜLÖNDÍJ
Csoportvezető-rendező: Liszi-Horváth Dóra
Csoportnév: Balkán Szamarak
Előadás címe: Újratervezés
Csoportnév: Arrabona Diákszínpad Szupernóva
Előadás címe: Korítsia
CSR: Társadalmilag felelősen gondolkodó csoport
Csoportnév: Fókusz Diákszínpad
Előadás címe: Rajta vagyok
Csoportvezető-rendező: Kuklis Katalin
***
2025. március 22-23.
Szervező: Németh Gyöngyi
Zsűri: Pálfi Erika, Sereglei András
Weöres Sándor Színház