A színházcsináló
Az Orlai Produkció vendégjátéka Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A címszerepet Alföldi Róbert játssza, a rendező Pelsőczy Réka.
Írta: Thomas Bernhard
A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
2 óra 30 perc, a közepén egy szünet
Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig.
A sokszor radikálpesszimistaként emlegetett Thomas Bernhard (1931-1989) korának egyik legnagyobb írója volt. Szülőhazájával egész életében hadilábon állt, rögeszmés színpadi hősein keresztül hosszú kirohanásokat intézett az osztrák viszonyok és az egész modern emberi létezés nevetséges képtelenségével szemben.
A színházcsinálót olvashatjuk úgy, mint egy nagy színházi stand up, amit egyszerre mozgat a tűrhetetlen és igaz fájdalom, valamint a nagyképű és hitelt rontó reflektálatlanság.
Szereplők:
Alföldi Róbert
Buza Tímea
László Lili
Németh Áron Valentin
Ficzere Béla
Alkotók:
Író Thomas Bernhard
Dramaturg, fordító Bíró Bence
Díszlettervező Kálmán Eszter
Jelmeztervező Juristovszky Sosa
Plakáttervező Csáfordi László
Súgó Kis Kádi Judit
A rendező munkatársa Skrabán Judit
Rendező Pelsőczy Réka
Producer Orlai Tibor
Beszélgetés Pelsőczy Réka rendezővel és Alföldi Róbert címszereplővel a Revirozon.
„A szerző örököseinek az engedélyét a Suhrkamp Verlag AG Berlin (DE) és a Hofra Kft. közvetítette.”