ugrás a tartalomra

A láma köpése - felolvasószínház

premier: 2021. december 29.
Szilárdi Béla – mint zenész, mint festő, mint prózaíró – polihisztora saját létezésének. A láma köpésében – nemkülönben a hozzá írt kiváló esszétanulmányban – is az emberi élet történetekben megformálódó lényege érdekli: a szabadság körei, a magány természetrajza, a szeretet, a megértés és ezek hiánya, a kiszolgáltatottság testnek, léleknek, másik embernek.

A LÁMA KÖPÉSE - FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Szilárdi Béla: A LÁMA KÖPÉSE

felolvasószínház

„Isten meghalt” – Nietzsche. „Nietzsche meghalt” – Isten. Utóbbi állítólag New York-i metrófelirat. Kár volt tehát lázadni, szembefordulni, önállónak lenni, lábra állni? Kár volt mindenért, hisz végül mégiscsak és mindig Másvalaki győz?

Nemcsak a filozófia, hanem az emberiség történetének egyik legizgalmasabb figurája kétségtelenül Friedrich Nietzsche. A Freud, Wagner, Bergson, Zola, Ady nevével körülírt s a későbbi Európára mérhetetlen hatással lévő gondolkodó. Aki mindvégig bizonyos benne, hogy kisebb dolgokkal bíbelődni, mint a teljesség, sohasem érdemes. – Ezért fordít Petőfit is: mindketten nagyon érzik az Egészt.

Szilárdi Béla méltó rokona Nietzschének. Ő is – mint zenész, mint festő, mint prózaíró – polihisztora saját létezésének. A láma köpésében – nemkülönben a hozzá írt kiváló esszétanulmányban – is az emberi élet történetekben megformálódó lényege érdekli: a szabadság körei, a magány természetrajza, a szeretet, a megértés és ezek hiánya, a kiszolgáltatottság testnek, léleknek, másik embernek.

Hogy végül akad-e még egy kis remény az emberiség számára, azt azonban sajnos ebből a színműből sem tudhatjuk meg. De talán már nem is érdekes. Legyen nekünk elég annyi öröm, hogy igazi drámaírót ünnepelhetünk Szilárdi Béla első színpadi művével: a szöveg ugyanis él, elevenen izzik, s magával ránt a mélységes mélybe olvasót, színházi nézőt egyaránt. Mindent megtesz, amit szöveg tehet az emberrel. Ezért nem csodálkozhat, ha beleborzong a betűkbe, a szavakba cizellált világosságba és sötétségbe, aki olvassa őt.

Aztán ráeszmél úgyis: de hiszen semmi sem történt, csupán annyi, hogy Nietzsche két órán keresztül megint velünk volt. – Valaki végre táviratozzon az Istennek!

Fűzfa Balázs

 

Szereposztás:

FRIEDRICH – Nietzsche, filozófus, költő /MERTZ TIBOR

ELISABETH – Friedrich húga /NAGY CILI

FRANCISKA – Friedrich anyja / NÉMETH JUDIT

FRANZ – Friedrich levélbarátja, pap / KELEMEN ZOLTÁN

PETER – Friedrich ifjúkori barátja /BAJOMI NAGY GYÖRGY

LOU – fiatal orosz lány, Friedrich rajongója / VARGA DÓRA

PAUL – Friedrich tanítványa, Lou szerelme /ENDRŐDY KRISZTIÁN

RICHARD – Wagner, a zeneszerző / SZERÉMI ZOLTÁN

COSIMA – Liszt lánya, Wagner felesége / VLAHOVICS EDIT

FÖRSTER – Elizabeth férje / OROSZ RÓBERT

ORTLEPP – iszákos költő / SZABÓ TIBOR

FÉNYKÉPÉSZ – néma szereplő / * * *

 

Dramaturg: Duró Győző

Rendező: Jordán Tamás

 

Időpont: 2011. december 1. (csütörtök), 20 óra

Helyszín: Weöres Sándor Színház, stúdiószínpad

Jegyár: 800 Ft