A Norvég-tengeren horgászó erdész esete a színházzal

Annak ellenére, hogy az e heti SzínházSzerda volt számomra az egyik legérdekesebb és legintellektuálisabb az eddigiek közül, ez alkalommal van a legnehezebb dolgom az érzéseim, benyomásaim átadása terén.

Hisz mi is történt ezen az estén? Végre valódi színházi történeteket hallottunk, nem a manapság oly divatos bulvársztorikat arról, ki milyen bakikat követett el az egyes produkciókban. Sokkal szívesebben hallgattuk, milyen felemelő érzés volt a magyar színjátszás egyik legkiemelkedőbb alakjával, Ruszt Józseffel együtt dolgozni, sőt, tanulni tőle. Ebben ráadásul közös pontra talált Cili és Péter. Vagy mennyivel léleksimogatóbb Gobbi Hilda színpadi bravúrjáról elmélkedni, mint arról, hogy a nagy színésznő mit fogyasztott éppen a büfében. Ezen az estén egy kicsit valóban bele lehetett látni Trokán Péter „belsejébe".

A szavakból ki nem fogyó színész lelkében nagy csend uralkodik. Félreértés ne essék, nem az üresség csendje, sokkal inkább valamiféle filozofikus hallgatás, nyugalom és kiegyensúlyozottság. A horgászni és szőlőt nevelni olykor-olykor félrevonuló férfi hihetetlen lelkesedéssel beszélt a színházról, arról, hogy talán nem is önmaga lenne, ha nem a színpad vonzotta volna magához. De ugyanilyen áhítattal szól lányairól is. Anna és Nóra is színészek, ráadásul két olyan színházban, ahol édesapjuk is játszott hosszabb ideig. Miközben Péter róluk beszél, kiderül, hogy apaként is éppen olyan bölcs, mint színészként. Soha nem presszionálta gyermekeit egyetlen szakma irányába se. Amikor előálltak színpadi terveikkel, ő csupán azt tette, ami a tőle telhető legjobb volt: megmutatta az érem mindkét oldalát, de aztán hagyta lányait dönteni.

Talán érthető, ha jelen írásban nem próbálom meg rekonstruálni a beszélgetés fonalát, vagy éppen Trokán Péter életútját, hiszen ennél jóval többet nyomnak a latban a fent említett érzések. Még mielőtt vád érne: az estére érkezésem előtt nem voltam elfogult vele szemben, a „társaságában" eltöltött bő egy óra alatt viszont meggyőzött: kell nekünk.

(Tóth Csilla)

A fotógaléria itt tekinthető meg.