A színház: ürügy a találkozásra önmagunkkal
A középiskolások önismereti és színházi gyakorlatok segítségével kerülhettek közelebb egymáshoz, önmagukhoz és a színészmesterséghez. Ez az intenzív együttlét egyfajta beavatás is, hiszen ősszel elindul a színház hasonló szellemiségű diákstúdiója.
Csendben, koncentrált figyelemmel ülnek körben azok a középiskolások, akik egy héten át dolgoznak együtt Fazakas Misi rendező tanárral és Mucha Oszkár színésszel. Mindketten a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely trénerei. Kártyákat húznak. A kártyákon egy szó, mondat, rövidke történet. A gyerekek elhivatottan és alázattal beszélnek saját életükről, érzéseikről. Leplezetlen őszinteséggel, bátran, határozottan. Németh Gyöngyi, az ősszel induló diákstúdió vezetője elmondja, az idei az első drámatábor a színház ifjúsági projektjében. Az ötletet az adta, hogy a teátrum vezetése felismerte, fontos a fiatal generáció nevelése, hiszen ők a jövő nézői és sokan vannak köztük, akik színházi pályára készülnek. Gyöngyi a kezdetektől együtt dolgozott a színházzal, az volt a tapasztalata, ha esetenként ifjúsági programot hirdettek, mindig nagy volt az érdeklődés. Szabó Tibor, a színház új igazgatója javasolta a sepsiszentgyörgyi kapcsolatot, így jöhetett létre az együttműködés az Osonóval.
Az erdélyi műhely saját módszerrel dolgozik! Több mint két évtizede tartanak tanfolyamokat, táborokat színészjelölteknek, drámatanároknak, diákoknak. Híres előadásukat, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista játékot is elhozzák Szombathelyre. Titkuk, hogy képzésükkel hozzásegítik a résztvevőket egy mélyebb önismerethez. A színészjelöltek megismerhetik a saját érzéseiket, így ezeket tudatosan hívják elő a színpadon egy szerep megformálásánál. Beszélgetésünkben részt vesz Szabó Róbert Endre, a WSSz társulatának tagja is, elmondja: ez a módszer hozzásegíti a színészt ahhoz, hogy koncentráltan legyen jelen. Gyöngyi hozzáfűzi, nem egy vizsgaelőadásra készülnek, amit a szülők előtt be lehet mutatni, sokkal inkább folyamatos figyelemre, önfegyelemre sarkallja a résztvevőket mindaz, amit itt tanulnak.
Fazakas Misi tréningjét hallgatni felejthetetlen élmény. A szünetben szívesen beszél hivatásáról, Keleti István színházpedagógust idézi, aki vallja: a színház csak ürügy. Ürügy arra, hogy közelebb kerüljünk magunkhoz, a színházi gyakorlatok által önmagunkat tanuljuk ugyanis. Arra próbálják rávezetni a fiatalokat, hogy ne féljenek az érzéseiktől, a gondolataiktól, ne féljenek megmutatni önmagukat, hiszen mások is hasonló gondokkal és örömökkel vannak, mint ők maguk. A szakember szerint meg kell osztani magunkat másokkal. Hangsúlyozza: a színház mindig találkozás másokkal, de legfőképp saját magunkkal. Kérdésemre, hogy miben segít ez a képzés a résztvevőknek, így felel: a tudatosításban.
Ha tudatos vagyok abban, amit csinálok, tudatosan kezelem az érzéseimet. Ahogy Peter Brook mondja: a színház a láthatatlant teszi láthatóvá. A bennem lévő láthatatlant mutatom meg. Gondolatokat, a láthatatlan folyamatokat. A műhelymunka során a résztvevők megtanulják, milyen a fókuszált színpadi jelenlét. Ez a színpadi jelenlét juttatja el oda a nézőt, hogy bekapcsolódjon, megszülessen egy figyelem benne is, és ezáltal rátapadjon a figyelme a színészre úgy, hogy a jelenetek során ne tudja levenni róla a szemét.
Ezzel a lélekvezetéssel jut el ugyanis egy néző a katarzishoz. Fazakas Misi üzent a nézőknek is. Szerinte érdemes ezután a borzalmas járvány hozta bezártság után újra előadásokra beülni, hiszen az életünk jobban átgondolható színházzal, mint anélkül. Egy előadás kérdéseket tesz fel bennünk, és nem válaszokat ad. A színház egy közös gondolkodást, kommunikációt kell beindítson. Az emberiségnek nagyon szüksége van a személyes élményekre, a találkozásra, mert sok mindenben kárt szenvedtünk. Szenvedélyesen hiszi ugyanis, hogy a színház gyógyulást hoz.
