ugrás a tartalomra

Aki megvédte Claudius császárt - egy kávé mellett Vlahovics Edittel

2010. november 8.
Pattog tovább a labda: a Weöres Sándor Színház kávéházi sorozatában legutóbb Bálint Éva kérdezte kolléganőjét, Vlahovics Editet. A SzínházSzerda ismét csordultig telt házat vonzott a Cafe Frei-ben.

Bálint Éva a profi riportereket megszégyenítő ritmusérzékkel, oldottsággal és pontossággal áll azaz ül a helyzet magaslatán: a kávézó legbelső zugában elhelyezett pódiumon, ahol szerdáról szerdára nagy érdeklődés kíséri a társulat két-két színészének beszélgetését. Az egyikük kérdez, a másik válaszol - látszólag ilyen egyszerű ez.

Ha valami, akkor a bulvár igazán távol van Vlahovics Edittől, de ezúttal kivételt tesz: kicsit arról is beszél, hogy milyen élmények érték, amikor időről időre föltűnt az egyik kereskedelmi tévécsatorna szappanoperájában. Emlékszünk: ő játszotta Magdika Münchausen-szindrómás édesanyját, aki azzal nyilvánítja ki mérhetetlen ragaszkodását, hogy mérgezi a gyerekét. Edittel - vagy ahogy a kollégái, ismerősei szólítják, Vlahóval - megesett, hogy a zöldséges rátámadt, amikor banánt kért; csak azért, mert a sorozat szerint pont banánban rejtette el a Magdikának szánt lassú mérget. Na, erről tényleg ennyit.

Az ismét zenével kísért délutánon - a színen a Broken Moon Duó: Lévai Tímea és Poppre Ádám - szó esik például arról, hogy Edit egyáltalán nem készült színésznek. (Nem, versmondó versenyekre se járt gyerekkorában.) A szerelem az oka mindennek: első szerelme - hegedűművész, ő lett az aztán első férje - vitte közel a művészek világához, amely be is szippantotta alaposan. Pedig az első felvételin (a színművészeti főiskolán) annyira tapasztalatlan volt, hogy amikor helyzetgyakorlatot kértek tőle, még a szó jelentését sem ismerte. Harmadszorra vették fel az első sikertelen kísérlet után a "csak azért is" vitte vissza, de érdemes volt várnia: a színházi élet máig legnagyobb személyiségeit, Székely Gábort, Zsámbéki Gábort, Major Tamást tudhatja mesterének.

A színház beszippantotta - dolgozott többek között Szolnokon, Kecskeméten, Pesten -, de annyira mégsem, hogy ne tudna lemondani róla, ha úgy érzi, nem talál kedvére való feladatot, közösséget. Nem vagyok mindenáron színésznő, mondja azzal a jellegzetes, gyermekien tiszta ártatlansággal és ősöreg bölcsességel, aztán máris ott vagyunk a Grand Canyonnál, ahova Edit azért utazott el (kb. 28 évesen), hogy eltávolodva mindattól, ami körülveszi, önmagához kerülhessen közelebb. A Grand Canyonnál persze túl sok volt a turista a nagy felismerésekhez és az elmélyüléshez; a közel egy évig tartó amerikai utazás nem volt hiábavaló mégsem. Edit egyébként is szereti filmként nézni a saját életét: ez a módszere arra, hogy a mindennapi akadályok ne megoldhatatlanul nehéznek és félelmetesnek, hanem izgalmas kihívásnak tűnjenek.

Ahogy anno fogta magát és elment Amerikába, úgy hagy maga mögött helyzeteket, társulatokat - ha eljön az ideje. Szombathelyen, köszöni, jól érzi magát: Döme Dömötör Tamás rendező volt az, aki hívta: a kérdés úgy szólt, lenne-e kedve részt venni a Weöres Sándor Színház útnak indításában. Volt. Elvégre Dömét és Endrődy Krisztiánt már ismerte jól: a Kamara Savaria Dürrenmatt-előadásában ő maga is játszott. Hogy tizenéves lánya, Laura könnyen elengedte-e Szombathelyre? Megértette, hogy fontos ez a pillanat, vagyis csak annyit tanácsolt: Menj, ha menned kell. Később nekem lenne teher, ha úgy érezném: miattam döntöttél másképp.

Az igazi összmunkában megszületett színháznyitó előadás - hogyne tudnánk: a 9700 egyik próbáján Döme, a rendező megállapította, hogy nincs mit tenni: Claudius negatív személyiség. Mire - kucog Bálint Éva - Vlahovics Edit egyszerűen sírva fakadt (de tényleg!): szerinte Döme igazságtalanul bántotta a császárt.
Íme, hát ez Vlahovics Edit: földre szállt tündér. Akit megszeret, annak többé nincs mitől félnie. De talán még jobb őt szeretni.

A következő SzínházSzerda alkalmából Vlahovics Edit kérdezi társulati kollégáját, Horváth Ákost. Mindketten játszanak a WS Színház kamaraelőadásában, A Herner Ferike faterja című Háy János-istendrámában, amely úgy komédia, hogy tragédia - és úgy tragédia, hogy komédia. A közös múltbéli jelenetben a Herner Ferike muterja a kocsmánál ejtőző férfiak szeme láttára halad át a színen: vágyakozó kölniszag marad utána.

A fotógaléria itt tekinthető meg.

szerző: forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia), fotó: vaskarika.hu