Alföldi Róbert könyvbemutatóján

2013. szeptember 22.
A budapesti premier után két héttel, szombat délután a Weöres Sándor Színházban is megjelentek a főszereplők: Csáki Judit és Alföldi Róbert. A házigazda az egykori Nemzeti- és a mostani szombathelyi teátrum igazgatója, Jordán Tamás volt.

Alföldi színháza- Öt nemzeti év. Csáki Judit már a címmel is éppúgy provokálta a néző-olvasóit, ahogy Alföldi Róbert tette azt a Nemzeti Színház igazgatójaként nem olyan rég. A könyv mégsem kizárólagosan Alföldiről szól - bár az ő kommentárjai kísérik a szöveget-, hanem arról a Nemzetiről, amiről az utóbbi években megoszlanak a vélemények.

A Nemzeti Színház kulturális jelenség, mostani története olyan, akár egy többkomponensű tézisdráma. Megkérdőjelezhetetlen, hogy a Nemzeti formai és tartalmi profilja a magyar nemzetet képviseli: gondolati, politikai, gazdasági, vallási stb. tekintetben. Viszont az, hogy milyen módon nyúl bele az egyes kérdéskörökbe a ciklus adott igazgatója, teszi a Nemzetit mindig mássá - nem jobbá vagy rosszabbá.

Az Alföldi-féle színházcsinálás egy ambivalens lavinát indított el, amiből Csáki Judit próbálja kiásni az igazságot. Nem magyarázkodásért vagy hitelességkeresésért, hanem azért a több ezer nézőért, akik szeretik a színházat, a Nemzetit.

Öt év több mint négyszáz oldalon. Objektíven és szubjektíven, kritikusként, nézőként és magánemberként tekint erre az időszakra az írónő. Nem szépít, hanem az általa vélt és szeretett valóságot adja az olvasónak, azt a helyet, ahová szívesen járt.

A könyv rámutat arra a stratégiára, amit Alföldi követett: a jó színház provokál, széttárt karokkal (és lábakkal), vitriolosan, szexuálisan, dogmatikusan, hatásvadász módon. A provokáció vastagon aláhúzva. Mégis Alföldi színháza nem kedvezett a vájtfülűeknek, de nem is bízta el magát. Messze vitt a középúttól, messze a megszokottól, viszont közel ahhoz a késélhez, amin Alföldi és társulata szívesen táncolt.

Az ex-igazgató többször írta, hogy nem volt minden döntése megalapozott. Az érzései és tapasztalatai vezették. Bízott magában, mikor az első évben sok nagyszerű és nagyhírű színésztől megvált, és helyüket fiatalokkal töltötte fel. Hitt a sikerben akkor, mikor a nagyszínpadot elhagyva festőteremben vagy a színpad alatti térben játszódó darabokkal borzolta a közönséget. Merészelt egy nagyot akkor, mikor a meztelenséget és a homoszexualitást (ezek osztották meg leginkább az embereket) gyúrta hétköznapivá. Híve volt az újjáértelmezésnek és az átfogalmazásnak. Hozzányúlt a bebetonozott gondolatokhoz és fiatalabb kivitelben csapta azokat a nézők orra elé (például Katona József: Bánk bánját fiatal színészekkel játszatta, Bánk bán junior néven).

Hogy miben új Alföldi? A könyv szerint abban, hogy emberi, hogy nem igazgató a szó legmarkánsabb értelmében. Hanem egy olyan vezető, aki a művészet spektrumait belemagyarázás nélkül, önmaga gondolati tévedhetőségével egyenes arányosságban vállalja. Mert hibázott, és sok mindenben. És Csáki Judit erre jókor és jól hívja fel a figyelmet. Beszivárogtatja, vagy épp belöki az olvasót Alföldi önmagával folytatott küzdelmének színpadára. Hadd lássa mindenki, hogy a Nemzeti Színház igazgatója sem pátoszosan tökéletes. (Hogy ebben mennyi szerepet játszanak a megfontolt marketingszempontok, azt nem tudjuk.)

Csáki Judit a külsős és belsős egyszemélyben, a kritikus, aki soha sincs ott és mindig ott van. A Nemzetit és vele együtt annak direktorát a társulati tagok - Rába Roland, László Zsolt, Molnár Piroska, Blaskó Péter, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Stohl András, Bánfalvi Eszter - szemén át is értelmezhetjük. Megtudhatjuk, hogyan élték meg a korábbi kollégáik távozását. Hogyan vélekedtek a színdarabválasztásokról. Itt leginkább a megosztó művekre kérdez rá a szerző egyebek közt: az Alföldi Róbert rendezte: A park és a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban, Mohácsi János: Egyszer élünk… címen futója, vagy Andrei Şerban, a román származású rendező darabja, az Angyalok Amerikában.

A sor persze folytatódik Mohácsi Jánossal vagy Ascher Tamással, akiket ugyancsak bővebben meginterjúvolt.

Csáki páros lábban tapos bele a legkényesebb (bulvár) témákba: a Nemzeti politikai megítélésébe, a közfelháborodás visszhangjába, majd az igazgatóváltás máig nem ülepedő cirkuszába. Valóságosan és összegezve, mert ezt az évet túlordítani már nehezen lehetne.

Hogy mi ma a Nemzeti Színház? Az a hely, amiről mindenkinek van véleménye, nézőként, színház-szeretőként vagy épp elítélőként. Keserédes egyenlőségjel egy korszak végén.

Az utolsó évadban katasztrófaturistákat megszégyenítő lelkesedéssel fogytak a jegyek, Alföldi Nemzetije művészeti presztízs lett. Ez a mi országunk színháza. De nem mindig az a lenyomat rólunk, ami a falakon belül, a színpadon történik.

A szombathelyi bemutató

A budapesti premier után két héttel, szombat délután a Weöres Sándor Színházban is megjelentek a főszereplők: Csáki Judit és Alföldi Róbert. A házigazda az egykori Nemzeti- és a mostani szombathelyi teátrum igazgatója, Jordán Tamás volt. A nagyteremben teltházas érdeklődés kísérte.

Fő célként nem (csak) a könyvről esett szó.

Alföldi elismerte, hogy felnőtt lett, annak minden problémájával és szépségével együtt. Kellett neki ez az öt év ehhez. Aztán bekapcsolódott a közönség a közös emlékkönyv lapozgatásba. Hogy is volt akkor, mikor Jordán Tamás átadta a Nemzeti Színház kulcsát Alföldi Róbertnek? Miként próbálták együtt a budapesti Rózsavölgyi Szalon játékát: Az utolsó órát.

Mély szakmai partnerkapcsolat és még mélyebb emberi barátság jelei bontakoztak ki. Ami a jövőben a szombathelyiek számára gyümölcsöző lehet. Jordán kérlelte Alföldit, hogy rendezzen a vasi megyeszékhelyen. (Amúgy igent mondott.)

Önfeledt egy órás beszélgetés volt, amit dedikálás követett. Sokan már alapból a könyvvel érkeztek, ami jól fogy a szerző szerint.

 

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Csáki Judit: Alföldi színháza - könyvbemutató

„Itt még rendben vagyok!”

 

szerző: Alon (Szerző: Kánya Dóra) Fotó: Mészáros Zsolt
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.