Amolo felé félúton

Ilyesmire például Weöresnek nem volt szüksége, a nagy, rezdületlen hömpölygésben élt. Maximum a zakójába kapaszkodott alkalomadtán, amint azt Veres Gábor szobrász a költőről készült fotókon megfigyelte és megmintázta. Weöres Sándor örök-bronzba öntve ott üldögél a fa alatt a szombathelyi Perint-parton. Különös meglátni őt esti fényben, amikor egyszer csak, mintegy mellesleg, valósággá válik Tóth Árpád Esti sugárkoszorúja: a dolgok lélekvándorlása megkezdődött. A zakójába kapaszkodó Weöres mellett pedig mintha ott ülne kortársa, Ottlik Géza (átugrott Kőszegről), abban a tartásos tweed-zakóban, amelyről pedig Esterházy írt utánozhatatlanul. Ez a hullámzás – Kölcseytől Esterházyig és tovább – a magyar kultúra. Benne foglaltatik A nagy füzet, Rejtő Jenő, a Holdbeli csónakos, Bartók Béla, Grecsó Krisztián és Mágnás Miska. Meg a pörkölt és a túrós tészta, főleg a rezgő velő. És Weöres Sándor háború ellen kitalált, mesebeli birodalma, Nimolitánia, ahol elérhetünk Jeninába, Ankenába vagy Amolóba. Az útjelző táblák a Perint-parton elforgathatók.