Az elmosódó határok

Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: ,,ez is én vagyok"; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: ,,ez is én vagyok"; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: ,,ez is én vagyok". Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste-lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka, pihenés, társaság, magány.