Az érzelgésről

Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte-levőre.

Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget. Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomoruságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akármerre fordul, jó nem fakad belőle.

A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van.

Az érzelgősség kétfejű nőstény: egyik feje édesen mosolyog és mohón csókolgat, másik feje könnyeket ont, harap és piszkolódik. Csókolgató fejét immár majdnem mindenki összecseréli a jósággal, szeretettel, erkölccsel, családiassággal, ízléssel, eszményi lelkülettel, harapós fejét pedig a joggal, törvénnyel, megtorlással, igazsággal.

Korunk betegsége, a lelki talajtalanság és általános összezavarodás, innen ered: a kétfejű bestia mosolyából és könnyzacskóiból. Többet ártott, mint akármelyik szenvedély: a józan emberi mértéket összezavarta.