Bálint Éva-2013.02.06.

2013. február 6.
Köszöntök mindenkit! Ma két dologról fogok írni: a szülőfalumról és a gyerekeimről.

Amikor hosszú ideig távol vagyunk attól a helytől, ahol születtünk és felnőttünk, másképp gondolunk rá, átértékelődik sok minden. Lázadó kamaszként sokszor nem szerettem, hogy ebben a kicsinyke kis faluban élünk, de ma már hálás vagyok a Sorsnak, hogy oda születtem, és olyan emberek vettek körül, akikre ma is örömmel és hálás szívvel gondolok. Óriási hegyek, nagy erdők, télen sok hó, füstölgő házak egy völgy közepén, röviden az én szülőfalum, neve: Gyergyótekerőpatak. A falu mellett, kint a hegyen létezik egy síugró sánc, ahol régen nagy hírű versenyeket rendeztek. Aztán jöttek az ínségesebb idők, és nem történt semmi, nem jöttek a román versenyzők sem, nem tudtak szervezni versenyeket egészen mostanig. Az történt ugyanis, hogy az idén néhány elszánt gyergyótekerőpataki fiatal a saját kezével és szponzorok segítségével felújította ezt a csodálatos síugró sáncot és versenyeket szerveznek. A jó hangulatot a tekerőpataki fúvós zenekar biztosítja, na meg némi forralt bor. Csak azért írom le ezt Önöknek, mert engem nagyon meghatott az, hogy összefogtak néhányan és öregbítik ennek a kis falunak a hírnevét. Szóval ilyen emberek élnek itt. Ott. :) Ha bárki arra jár, biztos vagyok benne, hogy meggyőződik a falu szépségéről és az emberek vendégszeretetéről.

Hogy milyen ott a vendégszeretet? Tini koromban történt egyszer, hogy egy házibuliból mentem haza hajnalban, és azt láttam, hogy az ágyamban egy öreg bácsi alszik. Anyukámat kérdőre vontam, mire ő azt válaszolta, hogy a bácsi bekopogott hozzánk este, mert fonott kosarakat árult, és mivel nem volt hol aludnia, az én szobámban szállásolta el egy éjszakára, nekem pedig nagyapámnál kellett aludnom. Ebben nem volt semmi rendkívüli, bárki megtette volna ezt a falunkban.
A gyerekeimről órákig tudnék mesélni, de most egy nagyon kedves történetet szeretnék megosztani Önökkel. Egy vasárnap reggel Bálinttal bábszínházba mentünk. Megálltam a parkolóban, kiszálltunk az autóból, ugyanakkor érkezett egy lányos apuka is. Kivettük a gyerekeinket az autóból, a következő történt: Bálint mélyen a kislány szemébe nézett, megfogta a kezét, és elindultak a bejárat felé, fel a lépcsőn. Mi ámulattal néztük, és szó nélkül követtük gyerekeinket, akik egymás kezét szorítva besétáltak az épületbe.
Mára ennyit szántam, jelentkezem holnap is, minden szépet és jót kívánok Önöknek!!!!

 

 

 

 

 

Előző bejegyzés:

Bálint Éva-2013.02.05.