Színésznek lenni nyáron
Az évadzáró társulati ülést követően a színház munkatársai kötetlen találkozón vettek részt a toronyi Tíz Holdas Pagony Lovasiskolában, ahol csapatokba szerveződve készült az ebéd. Míg a kondérban rotyogott az étel, kötélhúzásban mérették meg magukat a részt vevők. Az asztalon házi sütemény, illatos kávé, hideg limonádé, tökéletes helyszín a kikapcsolódásra, beszélgetésre. Abigail bulijával zártaz évad, de a színészek nyáron sem tétlenkednek. Németh Judit például Balatonalmádiban tölti az időt, de nincs sok ideje pihenésre, ugyanis házfelújítás vár rá a forró hónapokban, ugyanis úgy tervezi, hogy ezután nem a fővárosból, inkább a Balatonról jár majd Szombathelyre próbálni és játszani. Jófajta „bizsergéssel” várja a próbákat. Kelemen Zoltán és Nagy Cili rendezésében is dolgozik, de talán leginkább Sardar Tagirovskyra kíváncsi, hiszen vele még nem próbált. Arkagyina szerepében láthatjuk őt majd a Sirályban. Decemberben játszik először. Onnantól lesz tele a naptára. Gondolkodik egy önálló estben is. Zenésben is, meg lehet egy verses, és egy nem verses est. Egyet már csinált Veszprémben, Sík Sándor keresztút történetét. A keresztút stációi találkoznak az élet dolgaival. Hitetlen ember tartja a költőt, nagyra becsüli az aggódó anyáról, a segítő kézről, más istenről írt verseit, míg más költők világi dolgokról írnak elsősorban. Beszélgetés közben a lovardában teszünk sétát, ő pedig szívesen mesél az állatokhoz fűződő kapcsolatáról. Édesanyja a születése napján, megfékezte a lovakat, meg kellett állítania a lovaskocsit, és beesett a két rúd, és a lovak alá-közé. Este pedig megindult a szülés, szóval van kapcsolata a színésznőnek a lovakkal. Édesanyja húga mesélte el, hogy ez hogy történt, s amikor elmesélte, akkor ő nagyon sírt. Egyébként pedig fél a lovaktól. Azért az egyik lovat megsimogatja, Abis a neve. Rokonszakmában „dolgozik”, mert a Robin Hood című filmben szerepelt.
Csonka Szilvia kétgyerekes édesanyaként tér vissza a színpadra, a társulati összejövetelen elárulta, rengeteg dolga van a nyáron, amíg a gyerekek táborban, vagy a nagymamánál vannak, ők otthonuk felújításán fáradoznak. Van dolog bőven, az őszi előadására pedig folyamatosan készül, hiszen a premier előtt még a nyáron, Sopronkövesden, lesz egy bemutató a Pornóból.
Orosz Róbert Enyingen tölti a nyár egy részét, hiszen a családi szőlőtől csak néhány kilométerre van a Balaton. A gyerekekkel és a feleségével Budapestet is célba veszik, szeretnek csavarogni a fővárosban. Nagyon várja az új rendezőket, hiszen közülük még senkivel sem dolgozott együtt. Kiss Csaba keze alatt kezdi az évadot. Tétlenkedni nem lesz ideje, mert a házuk padlásán két szobát tervez kialakítani fiainak.
Dénes Emőke izgatottan várja a munkát, hiszen Kecskeméten dolgozott három éven át, nemrég kereste meg Szabó Tibor, volna-e kedve a WSSZ csapatát erősíteni. Emőke örömmel mondott igent a felkérésre. Végzettsége szerint bábszínművész, izgalmasnak tartja az együttműködést a Mesebolt Bábszínházzal. Egyébként is úgy véli, a bábművészet nem választható el a hagyományos színészi műfajoktól, hiszen a képekben való gondolkodás és az, ahogy a tárgyak életre kelnek részét képezik a színpadi csodának.