ugrás a tartalomra

Császári vacsora

2011. március 1.
Interaktív történelemóra, vacsorával egybekötött próba, vagy éppen premier némi kulináris körítéssel szervírozva? Vagy egy éhes rendező álmából láttunk némi bevillanást? Talán az egyiket sem, talán mindet egyben. Igazából mindegy. Egy biztos, a Császárok napja hatalmas sikert aratott.

Szombat este telt házzal várta a Krúdy Klub, hogy kezdetét vegye a Császárok napja, Thea-tér legújabb programja. Az előadássorozat célja, hogy közelebb hozza a közönség számára a színházat és az ókori Róma világát. Azt igazából nem tudjuk, hogy a belépő mellé a vacsora járt-e grátiszként a produkcióhoz, vagy az estebéd mellé kaptuk „kulturális pávatollként” a színházi darabot. Csak annyit tudunk, hogy újra beülnénk egy vacsorára Thália papjaihoz.

Az első előadáson Claudius császár élete, de főként a halála volt a terítéken. A színészek a Barták Balázs és Duró Győző által szerkesztett szöveget mutatták be Jordán Tamás rendezésével és Katona Attila narrációjával. A történet szerint egy római házban, valahol Savaria környékén vagyunk, ahol a ház ura előkelő vendéget vár, nem mást, mint magát Claudius császárt. A lázas készülődésben fény derül némi összeesküvésre, amitől egyre nagyobb teher és felelősség tevődik a ház urára.

Az előadás szüneteiben szolgálták fel a vendégeknek a római gasztro-világ különlegességeit. Előbb a kenyérlángos szerű főétel, majd az a bizonyos gomba került a terítékre, ami a történet tetőpontját és Claudius árulással átszőtt halálát hozta. Az előadás végén kiderül - legalábbis felsejlik némi remény - hogy a fenti találgatások közül mit is láthatott a közönség. Ó, álom csupán, szörnyű álom...

A következő Császárok napján Neroról, Claudius mostohafiáról, Agrippina édesfiáról, és az életét övező gyilkos tébolyról fog szólni. Alakját számos irodalmi alkotás örökítette meg. Ezekből és persze a hajdan volt ételeket megidéző ízekből kínál kóstolót a Thea-tér programja.

szerző: forrás: vaskarika.hu, fotó: wssz