ugrás a tartalomra

Derűs bábeli zűrzavar a Krúdy Klubban

2011. február 22.
Semmi különös nem történt, de ez a spontán Bábel-jelenet annyi derűt szabadít föl, hogy majdnem elszabadulunk, mint a piros léggömbök valami majálison.

Az ember csak kapkodja a fejét: mindennap történik valami a WS Színházban. És most nem is a bérletes és bérleten kívüli előadásokról van szó.

Bár azt sem mellékes (hogyan is lehetne az) megjegyezni, hogy ezekben a hetekben "ezerrel" megy a bérletes Tragédia-széria; a ritkábban játszott bérleten kívüli előadásokat pedig - A Herner Ferike faterja, A jó pálinka... - szintén nagy érdeklődés mellett játssza a színház. És a március se múlik el úgy, hogy ne dobogna meg az a vörös bársonyfüggöny Jeles András különleges színházában, A kis Lordban. Na.

De most beszéljünk arról, ami még nem volt, de már van. Pénteken például megint romba dőlt egy közhely, nevezetesen, hogy este tízkor túl nagy kockázattal jár programot szervezni; mert hát kinek. Most meg az történik, hogy még nem ért véget a Tragédia-előadás, amikor megindul a mozgás a színház körül: az önműködő bejárati ajtónak mintha szárnya nőtt volna (verdes), a közönség célirányosan a Krúdy Klubba tart, hogy le ne maradjon a Viccel ütjük agyon premierjéről. Jordán Tamás azt találta ki, hogy "bepillantást enged" a kulisszák mögé, méghozzá úgy, hogy a színészek a klub pódiumán újrajátsszák - egyúttal föl is oldják: "viccel ütik agyon" - a próbákon persze hogy előforduló konfliktushelyzeteket. Ebben viszont tényleg van némi kockázat - hiszen akárhogy csűrjük-csavarjuk, a "bepillanthatunk a kulisszák mögé" maga is látszat: akkor már a könnyed-improvizációs Viccel ütjük agyon kulisszái mögé is be kellene pillantanunk. És így tovább: a nagy kulisszajárásban minden függöny mögött egy újabb támad - de a titok titok marad (maradjon is). És maradjon az a rejtelmes, piros szívdobogás.

Úgyhogy az első Viccel ütjük agyon szereplőinek - egyenesen a Béres Attila rendezésében készülő Kabaré-előadás próbájáról - meg kellett találniuk azt a keskeny pallót, amelyen aztán biztonsággal végighaladva csináltak egy igazán jó estét. "Olyan volt, mint egy werk-film" , foglalja össze valaki a végszó és taps után; és tényleg: aki ott volt, biztos alig várja a (március 19-én esedékes) Kabaré-bemutatót. Fekete Lindával - vendégként ő lesz a szeleburdi, kedves, durcás, érzéki Sally Bowles -, Kiss Marival és Jordán Tamással - Schneider kisasszony és Schultz úr -; Szabó Tiborral - ő lesz a Konferanszié a Kit Kat Klubban. Ráadásul az este nyitánya is olyan, mint az eredeti Kabaré-nyitány: a szabadság mámorító levegőjében. Jordán Tamás, a Viccel ütjük agyon Konferansziéja a színpadra szólítja - a marosvásárhelyi születésű - Béres Attilát, aki pergő román nyelven beszél a közönséghez. Papp-Ionescu Dóra a fokozódó jókedvben ott folytatja románul, ahol Béres Attila abbahagyta. A "román fonalat" Szabó Tibor gombolyítja tovább. A felvidéki Senkovics Petra szlovákul szólal meg, aztán a szintén felvidéki Kristóf Roland búg bele a mikrofonba (szlovákul). Fekete Linda oroszul mondja el, hogy az édesanyja orosz, és bár ő maga is birtokolja a nyelvet, a kiejtése elég szomorú . Aztán (ha lúd, legyen kövér) váratlanul portugálra vált (annyi világos, hogy Paulo Coelho). És még mindig nincs vége: a szabadkai Keszég László - a Pygmalion rendezője - szerb nyelven üdvözli a színházat meg a közönséget.

Semmi különös nem történt, de ez a spontán Bábel-jelenet annyi derűt szabadít föl, hogy majdnem elszabadulunk, mint a piros léggömbök valami majálison. Aztán persze az is sokat segít, hogy a Kabaréban énekelni kell: a zongoránál Falusi Anikó járul hozzá az este sikeréhez. Amelyben mindent összevetve éppen az a jó, hogy nem ütik viccel agyon.

szerző: forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia)