ugrás a tartalomra

Dóra, a felfedező - mesejáték

premier: 2021. december 29.
Erdélyi Rolika beteg kisfiú. Kedvenc mesehőse Dóra, a felfedező. Nagy vágya, hogy egyszer talán életre kel a kalandor lány. Ez az álma teljesül ezüstvasárnap: 16 órakor a színházba érkezik Dóra, hogy közösen kalandozzanak!

DÓRA, A FELFEDEZŐ - MESEJÁTÉK

Dóra, a felfedező - irány a könyvtár!

A közel egy éve működő Csodák Márpedig Vannak Alapítvány hátrányos helyzetű és beteg gyerekek kéréseit teljesíti. Az egyik első kívánság Erdélyi Rolikától - nemrég csontvelő átültetése volt - érkezett, aki szeretne találkozni a kedves mesefigurával, Dórával, a Dóra, a felfedező című, kedvenc meséjéből. Mérei Tamás kuratóriumi elnök a tökéletes megvalósítás érdekében Jordán Tamáshoz, a Weöres Sándor Színház igazgatójához fordult, aki rögtön közreműködést ajánlott fel. A fogadtatás a színészek részéről is abszolút pozitív volt, így összeállt az a csapat, amelynek tagjai már gőzerővel dolgoznak, hogy a december 14-i, ezüstvasárnapi adventi délutánra elkészüljön az előadás. Rolika ugyanis hozzáárult, hogy Dóra és társai kalandját a programra látogatók is megnézhessék.

A történet szerint a mit sem sejtő Rolika véletlenül összefut Dórával, akit Varga Dóra alakít. Izgalmas kalandjaik során minden problémát megoldanak, mindenkinek segítenek. A cél egyértelmű: Rolikának egy életre szóló élményt szerezni, és bebizonyítani, hogy csodák márpedig vannak.

Szereplők:
Dóra/Varga Dóra
Csizi, a majom/Fekete Linda
Iza, a leguán/Kálmánchelyi Zoltán
Swiper, a róka/Szabó Róbert Endre
Benny, a bika/Horváth Ákos
Térkép/Balogh János
Vén morcos manó/Mérei Tamás
Vali, a polip/Kecsa Móri Csaba

Hang: Joós Márton
Fény: Kiss Zoltán
Fodrász: Kottán Éva
Smink: Bernáth Vera
Jelmez: Czubor Ferenc
Kellék: Nagy Kornél
Díszlet: ifj. Bálint Gábor
Ügyelő: Győrváry Eszter
A rendező munkatársai: Gulyás-Klein Andrea, Gombás Mónika, Varga Alexandra, Kisely Máté
Színpadra alkalmazta és rendezte: Ostyola Zsuzsa

 

Időpont: 2014. december 14. 16 óra, Nagyszínpad

A belépés ingyenes.