ugrás a tartalomra

Egy, kettő... Három nővér

2014. február 27.
Egy, kettő s háromra máris ütemesen verhetjük a mellünket, hogy mi aztán tényleg boldogok vagyunk, velünk minden, de minden stimmel az ég egy adta világon. Naná!

 

Ismerni még valakit e kozmikus búgócsigán, aki ennyire szépnek látja, mutatja, tudja a világot, gyújtópontjában az embernyájjal? A (fizetett) önreklámjainknak aztán meg is van a hozományuk; saját magunkat tévesztjük meg újra és újra.
Igaz, csalód(t)unk jó párszor, de már ezt is tudjuk frappánsan kezelni, magyarázni. Kommentek nélkül egy tapodtat se! Jé, nem is volt annyira jeges az a zuhany; csupán hallucinál(t)unk. Meg lehet (s)zokni. Nem igaz?
Egy-kettő, egy-kettő… Három nővér. Ők dehogyis Csehov találmányai, már nehogy a nyakába varrjuk, hogy ilyenek vagyunk. Íme az ember! (Ecce Homo!) Én, te, ő, mi, ti, ők. Változhat a sorrend; ahogy te(t)szik, tesszük. Bár egyszerűbb (lenne) a tükröt ripityára törni, s legyinteni történetesen a létfeltáró író(k)ra, mint akár belebújni saját magunkba, fölkapcsolva a belső reflektorainkat - ha egyáltalán van még tartalékenergiánk -, hogy ne tévedhessünk el milliomodszor is a saját ösvényeinken.
Azért ne röstelljük (annyira), ha elhagyatottságunkban nem boldogulunk. Keressünk agilis túravezetőket! Éppenséggel a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatóinak személyében bravúros turnészervezőkre bukkanhat(t)unk. Kétszer is alátámasztották ezt Savariában, Anton Pavlovics Csehov Három nővérének „beutaztatásával”, a Weöres Sándor Színház Márkus Emília termében. Hu-juj! S hogy nem átallottak túlontúl sötét, borús képet pingálni rólunk, nekünk... Honnan veszik ezek a bátorságot? Beolvasnak, hogy nagy rakás „bizonyos” ez az egész életünk a garnírunggal együtt. És végső soron nem restek szembesíteni azzal (ejnye!) sem: totojázó janihuszárok, gatyázó, lacafacázó nyámnyilák (is) vagyunk. A teátrista gézengúzok (kereszt)név szerint: Henrietta, Sándor, Nikolett, Bence, Zsófia, Petra, Júlia, Anna, Nándor, Csaba, Laura, Izabella, Attila, Péter, Sára, Dalma. Osztályvezető tanáruk (Kocsis Pál) és rendezőjük (Kelemen József) figyelmébe ajánlunk melegen egy-egy intő kiosztását, majd odakanyarítását az életindexükbe. Jól mossák meg a fejüket, tanulják csak meg az ebadták: ne merészeljenek engedni (ebből) a huszonegyből! Már nehogy abbahagyják az efféle frissítést, élesztést, teremtést bennünk/értünk. Egy, kettő, három...!