ugrás a tartalomra

Egy német sors

premier: 2022. március 28.
Az Orlai Produkció vendégelőadása, Molnár Piroska előadásában.

EGY NÉMET SORS

80 perc, egy felvonás

Christopher Hampton: Egy német sors

Brunhilde Pomsel élete és tanúvallomása alapján

Fordította: Zöldi Gergely

 Az előadás szövegkönyve Brunhilde Pomsel Goebbels titkárnője voltam című könyvének, Győri László fordításának felhasználásával készült.

Molnár Piroska előadásában

Brunhilde Pomsel 1933-ban lépett be a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meggyőződésből, kizárólag a karrierje érdekében. A Propagandaminisztériumhoz került, Joseph Goebbels titkárnője lett. A deportálásokból semmit sem látott. Nem tudott a koncentrációs tárborokról. Arról sem, hogy a Propagandaminisztérium meghamisítja a híreket. Goebbels szövegeit gépelte ugyan, de érteni nem értette. „Jelentéktelen kis pontnak” látta magát, aki, ha akart volna, akkor sem tudott volna szembeszállni a hatalommal. Nem érzi magát bűnösnek.

 Christian Krönes, Olaf Müller, Roland Schrotthofer és Florian Weigensamer / Blackbox Film & Media Productions „A German Life” című dokumentumfilmje alapján. (www.blackboxfilm.at)

 A Színdarabot Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli www.theatrum-mundi.hu

 





szerző: Christopher Hampton