Egyházi méltóságok másképp: nem igét hirdettek, hanem meséltek

2010. november 28.
Két református esperes: a nyugalmazott és a jelenleg hivatalban lévő volt legutóbb vendége a Weöres Sándor Színház Szóról szóra című beszélgetős műsorának. A dolog érdekességét az adja, hogy a két egyházi tisztségviselő apa és fia: Szakál Elemér és Szakál Péter.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban összegyűlt érdeklődő közönség ezúttal más oldaláról ismerhette meg a két prédikátort. Most nem igét hirdettek, hanem meséltek, múltat idéztek. Anekdoták, családi történetek kerültek a felszínre, nem ritkán mosolyra is fakasztva a publikumot. Burkon László, az est házigazdája gondoskodott róla, hogy a beszélgetésbe időről időre becsempésszen egy kis derűt, amire mindkét egyházi személy könnyen kapható is volt. A könnyedebb hangvétel ellenére azonban nagyon nehéz korszakok rajzolódtak ki, főleg az idősebb lelkész elbeszéléseiből. Azok a ma már legendás ötvenes évek, a határsáv nehézkes ügyintézései, a vonaton, kismotoron szolgálatba járó lelkész kalandjai az elvtársakkal, no meg a csak vörös püspöknek nevezett megyei egyházügyi titkárokkal.

Szakál Elemérnek talán egy kicsit szerencséje is volt, hogy épp a rendszerváltás évében választották az egyházmegye élére, ahol két hat éves cikluson át töltötte be az esperesi tisztséget. Első ténykedése az volt, hogy visszaállította a hozzá tartozó terület nevét Vas-Zalairól a hagyományos Őrségi Református Egyházmegyére. Felügyelete alatt három vasi városban, Kőszegen, Sárváron és Szentgotthárdon épült templom, melyek közül egyik gyülekezet létszáma sem éri el a kétszáz főt.

Az apáról fiúra szálló hivatást illetően mindkét lelkész megerősítette: a családban sem így, sem úgy egyik felmenő sem befolyásolta fiának döntését. Szakál Péternek sem mondogatta sem az édesapja, sem a nagyapja, hogy legyen lelkész. Ha mégis hatása volt a családi háttérnek, az inkább az ellenkező előjelű. A nehéz szolgálat, a családfő nélkül elköltött karácsonyi ebédek sem vették el a kedvét Péternek a szép hivatástól. Az 1958-ban született lelkipásztor így fogalmazott: mi még nem mondtunk ellent a feljebbvalónknak, nem vettünk ki szabadságot. Ez a nemzedék még belekóstolt a régi világba, és megbecsültük a lehetőséget, hogy egyáltalán gyakorolhatjuk a hivatásunkat. Ami az esperesi tisztséget illeti, az sem szállt automatikusan apáról fiúra. Az ifjabb lelkészt édesapjának nyugdíjba vonulása után a kollegák kérték fel, hogy vállalja a jelöltséget, majd a tizenhét egyházközség 13:4 arányban döntött a személye mellett. Hat évvel később, az újraválszatáskor az ellenszavazatok száma kettőre csökkent. Akkor talán nem csináltam túl nagy badarságot - szerénykedett az esperes.

Két különböző világot, két egész más korszakot ível át apa és fiú lelkészi pályafutása. A hasonló teendők és a közeli rokonság ellenére egészen más mentalitás, más gondolatvilág rajzolódott ki a hallgatóság előtt. Családias, kellemes este volt, melyet a Művészeti Szakközépiskola növendékei által előadott zeneszámok tettek még hangulatosabbá. Volt idő, amikor a lelkész vonaton, bőrönddel vagy kismotoron ment szolgálatba.

szerző: forrás: Vas Népe
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.