Észrevétlenül megtörténik

- Arról eddig is többször megbizonyosodhattunk, hogy kiválóan énekelsz.

- Maradjunk inkább annyiban, hogy szeretek énekelni. Ami a hangi adottságokat illeti, komoly korlátaim vannak.

- Na...

- De, abszolút így érzem. A készülő est a határok tologatására isszolgál, sok más mellett ezért nagy öröm csinálni. Olyan, mint egyfelfedezőút, tele meglepetéssel. Ráadásul fiatal kollégáimban nagyszerűpartnereket találtam. Felbecsülhetetlen értéke a színháznak, hogy a voltstúdiósok közül többen nemcsak színészként vethetők be bármilyenhelyzetben, hanem magas szinten zenélnek is. Munka közben viszonttudatosult, hogy most már egészen biztos: soha az életben nem tudnékénekesnő lenni. Soha. Mert csak akkor tudok énekelni, ha a dal mögöttfelfedezek valamiféle érzelmet, szituációt - ebben nagyon színésznővagyok szerintem. De ha az érzelem, a szituáció megvan, akkor adandóalkalommal olyan hangokat-magasságokat is képes vagyok kiénekelni,amelyek egyébként nincsenek meg bennem. Mert ilyenkor nem arra figyelek,hogy jaj, istenem, kijön-e, hanem a dalban létezem. Ezért olyan nagyutazás nekem az éneklés. Meg hát imádom a zenét.

- Mégis, mire számíthat vasárnap este a Talán bemutatóján a közönség?

- Nem a szó klasszikus értelmében vett önálló est lesz ez:összeválogattam dalokat, zenéket, miközben tudom, hogy akár mindegyiklehetne egy-egy önálló est kezdeménye, kiindulópontja. Ajánlatok ezek -aztán majd meglátjuk, melyik nyomvonalon lehet tovább haladni. Az egészúgy kezdődött, hogy naponta más ötlettel bombáztam meg Tamást (Jordánt):hétfőn odamentem azzal, hogy Edith Piaf-estet szeretnék, de keddenreggel már Cserháti Zsuzsával érkeztem, aztán jöttem Freddy Mercuryval,ami átcsapott Tina Turnerbe. Közben gondolkodtam azon is, hogy háromfantasztikus énekesnő - Katona Klári, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati -dalaiból válogatok. Mindegyik más miatt, másképpen csodálatos. Ráadásulha végignézünk a pályájukon, azzal is szembesülhetünk, hogy mennyire nemmindegy: mikor és kivel, milyen alkotótársakkal találkozik az ember.Cserháti Zsuzsának és Kovács Katinak ebből a szempontból nem volt igazánszerencséje.

- Úgy látom, hogy a WS Színházban mostanában jó találkozásaidvoltak - A kis Lordra, a Kabaréra, a Naftalinra gondolok. A Kabarébanpéldául számomra Kost kisasszony a megoldás kulcsa. Amikor ő isbekapcsolódik a házasság-dalba , akkor válik világossá, hogy a politikainézetek személyes frusztrációkkal vannak szoros összefüggésben. Hogyanalakult ki ez a figura?

- Nagyon szeretem azt a hihetetlen energiát, ami Béres Attilábólárad. Jót tesz a társulatnak. Pontosan nem tudom megmondani, hogyanalakult ki Kost kisasszony figurája - azt hiszem, itt is úgy kezdődött,hogy elégedetlen voltam. Én alapjában véve egy zsörtölődő,elégedetlenkedő színész vagyok. Nyűgnek éreztem, hogy - ennyi idősen -már megint egy félig levetkőztetett nőt kell játszanom; az olvasópróbánszóvá is tettem, hogy ezt a szerepet igazán eljátszhatná egy fiatalabblány is. De Attila azt mondta, hogy neki terve van Kost kisasszonnyal -és azt csak én tudom megcsinálni. Még a próbafolyamat elején se igazánértettem, hogy miért éppen rám van szüksége. Kost kisasszony eredetilegnem énekel semmit - személyes ajándék Attilától, hogy annak a dalnak afelét elénekelhettem. Attila szerintem szerette volna elérni, hogy aztérezzem: tétje van a jelenlétemnek. A Kabaréval egyébként isfurcsa személyes viszonyban vagyok: Pécsen eljátszhattam volna SallyBowles-t, csak hát közben jelezte érkezését a kisebbik fiam, Ágoston,ezért le kellett mondanom róla. Mint annyi másról - valahogy sose tudtamjó ritmusban szervezni az életemet. És hamar kialakult bennem az ameggyőződés, hogy ha valami jót kapok, akkor azért súlyos árat kellfizetnem. Anyukámról például akkor derült ki, hogy menthetetlenül beteg,amikor Ágoston megérkezett; Balázs fiam hét éves volt akkor. Boldogankészültem a babázásra - ehelyett borzasztó, fájdalmas időszakkövetkezett.

- Más többnyire inkább palástolni igyekszik vélt vagy valóshibáit - te meg szinte felhívod rájuk a figyelmet. Mi ez, krónikusönbizalomhiány?

- Az ember alkalomadtán kap olyan rossz mondatokat-véleményeket, amelyek aztán örökre bevésődnek. Ezeket nem lehet kiheverni.

- Arra gondolsz, amiről a SzínházSzerdán beszéltél? Hogy SzirtesTamás eltanácsolt a színművészeti főiskoláról, mondván, hogy erre azalkatra nem lehet szerepet osztani .

- Meg arra, hogy maga annyira muzikális, milyen kár, hogy nincshangja . Még az se józanított ki, hogy ezek után a főiskolán azttanácsolták, hogy próbálkozzam a Rockszínházban - vagy Kaposváron. Máigskrupulusaim vannak az alkatommal, a hangommal kapcsolatban. Ezek arossz mondatok nem tűntek el - hosszú idő után sikerült eljutnom odáig,hogy időről időre képes vagyok elfeledkezni róluk.

- Kinek hiszed el, hogy jó vagy?

- Képzeld el, hogy senkinek. Ezt most nagyon komolyan mondom.Hiába nyertem meg például néhány éve a József Attila Versmondó Versenyt,amikor visszahallgatok egy-egy felvételt, én magam többnyireborzalmasnak találom. De éppen a versmondás kapcsán jöttem rá, hogyhonnan eredhet ez az érzés. Amikor benne vagy, akkor nem gondolkodszazon, hogy na, ez vajon milyen. Viszont az is biztos, hogy a következőpillanatban már egészen másképpen mondanád. Ezt az ellentmondástlehetetlen feloldani. Ha nem jó, amit csinálsz, akkor biztosan érzed,hogy itt valami nem stimmel. De azt, hogy jó, nem konstatálod, miközbencsinálod. Ráadásul én minden egyes szerepnek úgy állok neki, mint egyutcáról jött ember : az első gondolatom mindig az, hogy ezt én képtelenvagyok megcsinálni. Ahogy aztán azt sem tudom fölfogni, megmagyarázni,hogy mi történik velem, miközben elkészül egy előadás. Most, a Naftalin próbaidőszakábanérzékeltem ezt a legerőteljesebben. Talán azért, mert Mohánál - MohácsiJánosnál - tényleg nem veszi észre az ember, hogy mikor, hogyan állössze az előadás. Elvagyunk, eldumálunk, aztán egyszer csak elkezd azegész más életet élni. Észrevétlenül megtörténik valami. Nem tudom, hogymi a fenéért csináltam éppen ezt vagy azt - egyébként se vagyok képeselőre kifundálni soha semmit -; csak azt tudom, hogy egyszer csak elkezda szerep létezni. Talán Moha határtalan szeretete kellett ahhoz, hogy aNaftalin-próbaidőszak ilyen nagyon jó élmény legyen. Az ő szeretete aktivizál. Jó utakat nyit, és közben hagy dolgozni.

- Kaposvárról ismeritek egymást, ugye?

- Amikor Lázár Katival és Jordán Tamással elkezdtük próbálni a Bernarda Alba házát...

- Te játszottad benne a legkisebb lányt, Adelát...

- Igen, és Tamás játszotta Bernardát, Kati volt a rendező. Velünkpárhuzamosan kezdett el dolgozni a kaposvári színházban egy másikpartizáncsapat, Mohával. Annak a Bánk bánnak körülbelül annyi köze volt az eredetihez, mint amennyi most a Naftalinnak aHeltai-darabhoz: semmi. Akkoriban még nem nagyon értettem aMohácsi-féle színházat, azt hiszem, mostanában értem meg arra, hogy Mohavilágában létezni tudjak. Ő nem szeret semmit, ami egyértelmű. Ésmilyen igaza van.

- A WS Színház megyejáró bérletkampányának időszakából bennem az maradt meg rólad, hogy áradóan eleven vagy. Hogy nagyon élsz.

- Pedig gyakran azt érzem, hogy omlanak össze körülöttem adolgok. Közben meg tényleg tudok vidám lenni és szeretni. Ennyi erővelbe is gubózhattam, meg is keseredhettem volna. Mostanában az a taktikám,hogy mindig azzal az egy órával foglalkozom, amiben éppen benne vagyok.Megpróbálom így összerakni az életemet. Éppen az MTV-zenekarral voltfellépésünk, amikor a súlyos beteg apukámat műtötték - ő néhány hónapjamár nincs velünk. A kollégáim szolidaritásból megkérdezték, hogy Juci,tényleg meglegyen az a koncert? Lehet, hogy ez a kívülállónak nemhangzik jól, de én azt mondtam, hogy persze, legyen meg. Mert abban azegy órában annyira feltöltődöm, hogy utána sokkal többet tudok adnimagamból, apukámnak is. Nekem kellenek ezek az egy órák. Amikor aztélem, ami a színpadon van - és azt teljesen.

- Ez maga a színház titka és paradoxona, nem?

- Egyébként meg igen. És akkor oda is elkanyarodhatunk, hogyazért akartam színész lenni, mert tizenévesen azt éreztem, hogy nekemegyféle életpálya, életforma nem elég. Én ezt is szeretném, meg azt is,meg amazt is. Akár a tükörrel szemben állva bömbölni. Tudtam, hogy ezt asokféleséget csak a színház adhatja meg. Bár néha meg azt érzem, hogy asokféleség hátráltató tényező is lehet. Nekem mindig ezerfélét kellettcsinálnom. Előfordult, hogy este Adela voltam a Bernarda Alba házában, délután Marika A diótörőben, másnap riherongy a Leányvásárban.

- És holnap este is mindenféle lesz-leszel a pódiumon.

- Lesz Presser, lesz egy kis Tina Turner, egy kis dzsessz, leszsanzon is. Erőfelmérőnek, aztán majd meglátjuk. Ez most csak egykellemes este lesz - talán.