Garaczi katonakönyve

"Szóval ha Garaczi jól szerepel, jöhet a regény ha nem, elbukott egy olvasót", emeli magasra a tétet Lévai Balázs a Berzsenyi könyvtárban, ahol a fölsrófolódó dramaturgia szerint zajlik minden.

A "vitaindító rétor" alapkérdésére, hogy hányan is készültek föl rendesen az órára: hányan olvasták el Garaczi László Arc és hátraarc című regényét (Magvető, 2010), ismét sok kéz emelkedik a magasba; viszont akadnak néhányan, akik életükben nem találkoztak még Garaczi-szöveggel. Köztük van az a rokonszenves fiatalember, akit Lévai Balázs személyesen is megszólít. A helyzet Jordán Tamás színházigazgató bejövetelével fokozódik - "aki Hemót mond színház helyett, száz forint büntetést fizet" - , hogy aztán a feszültség legmagasabb pontján belépjen a térbe az este hőse, az ötvenen túl is rebbenékeny-okos kamasznak tűnő író, költő, drámaíró, műfordító: Garaczi László.

A beugró egy-egy katonatörténet (ó, azok a hősies férfi-anekdoták!), elvégre az Arc és hátraarc - "egyfelől az életrajzi szerzőre" emlékeztető, másfelől meg mágikus sokszorozódásra hajlamos - narrátora az 1970-es évekből való katonaidejét éli-mondja újra, erős és hiteles társadalmi tudással; miközben természetesen a regény törvényeinek engedelmeskedik. És talán pont azért éli-mondja (a mondhatóság határait kitapogatva), mert anekdotázni róla sose volt képes. Bár a kötetből hiányzik a "számozás", gyorsan kideríthető, hogy a regény az egy lemur vallomásai sorozat harmadik darabja; a Mintha élnél (1995) és a Pompásan buszozunk (1998) után.

Csakhogy a hős életéből ezek szerint mintha elvesztek volna a gimnáziumi évek: Garaczi László azt mondja, úgy látszik, az az időszak még mindig nem tisztult-rakódott le annyira, hogy szerzői viszonyt kezdhessen vele. De egyszer hátha. (És akkor valójában az lesz majd a lemur-sorozat a harmadik kötete.)

De miért "lemur"? Mert játékba hív: beláthatatlanul széles a szó jelentéseinek - a római mitológiában: hazajáró lélek - holdudvara. Nem kevésbé izgalmas játékba hív (bezártság, szabadság stb.) maga a katona-tematika. Iskola a határon - ez az első cím, amit ilyenkor kimond az ember. Az Ottlik-regény volt Garaczi számára is az alapvető viszonyítási pont. Nem tekint el tőle, inkább tudatosan játékba viszi. (És mondjuk más következtetésekre jut.)

Úgyhogy: olvasni, olvasni, olvasni. Elvégre: "...csak az ember olvas...". Mondja a Magvető Máraival. Meg Garaczival. Meg Ottlikkal. Meg a kedves és lírai Varga Nárcisszal körülütte könyvek , aki nélkül szintén nem lenne a Kötelező olvasmány az, ami.

(Utóirat: Az a rokonszenves fiatalember az est után azt mondta, Garaczi nyert. Jöhet a regény is.)