Halló, mire megy ki a játék?

2011. április 7.
A Weöres Sándor Színház bérletben kínálja a Pygmaliont és a Kabarét; közben pedig készül újabb két előadás: a kamarateremben Az ügynök halála, a nagyszínpadon a Naftalin.

Lenn, a nagyteremben Mohácsi János dolgozik a színészekkel a Naftalin című Heltai Jenő-vígjátékon (bohózaton), közben fönn, a Márkus Emília-teremben Valló Péter vezetésével készül Az ügynök halála-előadás. Itt kezdtük a próbalátogatást.

Ma értjük, hogyan jut az ember a teljesítőképessége végére. A magyar társadalom hozzáigazodott a Miller-dráma cselekményéhez , ütötte szíven a hallgatóságot Valló Péter mindjárt Az ügynök halála olvasópróbáján, amelyre a színházi üzem működését tekintve szokatlanul korán került sor a WS Színházban. A rendező azért tartotta fontosnak az előrehozott (vissza)olvasást, hogy a próbákat a szöveg minél pontosabb ismeretében kezdhessék meg a színészek.

És tessék: Orosz Róbert (Biff) és Kálmánchelyi Zoltán (Happy) most már példány nélkül foglalják el helyüket a két tornaszőnyegen. (A közelükben persze mindig ott van a súgó, Kiss Lívia.) A geometrikus hűvösséget árasztó Pygmalion-díszletek ezúttal kicsit a háttérbe szorulnak, középen belóg a térbe az az ezüst színű, vastag lánc, amely a püfölnivaló boksz-zsákot tartja. A zsák most nem játszik, a néhány perces ellenőrzés után el is terelődik róla a figyelem. Hiszen ez az a jelenet, amikor a két fiút - Biff hosszú távolléte után - újra együtt, a régi gyerekszobában találja az éjszaka. Beszélgetni kéne - és akarnak is. Rettenetesen fel vannak spannolva.

Sorsfordító pillanatok ezek mindkettejük életében, mondja Valló Péter. A jelenetnek az a tétje, hogy két ember hogyan próbál meg verbálisan közel kerülni egymáshoz, miközben mindegyikük alapvető létezési formája a magány. Nem kevesebbről beszélnek, mint az életükről, mondják a magukét, meg se hallják a másikat. Valló Péter szerint értelmetlen volna azt játszani, hogy a fiúk élete az apjukról szól; nem az az életük centrális kérdése, hogy mi van a papával, hanem az, hogy mi van velem . (A szituáció szerint a földszintről be-betüremkednek a valóságtól végképp elszakadni készülő Willy Loman - az ügynök - szöszmötölései.)

A csehoviánus dialógus-szerkesztés szabályai szerint zajló beszélgetés mögöttesében tárul fel a fiúkat jellemző és fogva tartó kétféle egyedüllét. A kapitalizmus alapvetését - vigye az ember valamire - elfogadó Happyé, aki mérhetetlenül magányos, és tulajdonképpen tehetségtelen ebben a társadalmi teperésben ; és a börtönt megjárt, saját farmról álmodó Biffé, akinek beszédmódja Hamvai Kornél fordításában pontosan megmutatja azt a szinte az autizmus szélén tántorgó embert , aki a kifejezési képesség határára került, és most küzd - önmaga megfogalmazásával is. Valló Péter ezen a ponton külön kiemeli a Hamvai-fordítás sikerességét.

A kéretlen kukkoló pedig egyre inkább azt érzi, hogy ön- és világismereti kurzuson vesz részt. De hát ez volna a színház, teszi hozzá gyorsan. Amikor a színházteremben lekapcsolják a villanyt, az nem azért van, hogy ő maga is le- vagy kikapcsolódjon, ellenkezőleg: hogy bekapcsoljon és bekapcsolódjon. (És ha már csehoviánus dialógus-szerkesztés: Csehovnál pl. nincs szórakoztatóbb sem.)

Lélektan és realizmus, a legszebb, legmélyebb értelemben. A mindennapi teperésben-kapaszkodásban nincs rá idő, úgyhogy Biff majd fölteszi a kérdést, hogy halló, mire megy ki a játék . Bemutató májusban. (Akkor már a sok csekk és föladandó között legalább a gáz-számla alacsonyabb lesz. )

szerző: forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia), fotó: Nagy Ákos Balázs
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.