Kálmánchelyi Zoltán-2012.09.22.

Miért is kellene minden pillanatban kész gondolatokkal a fejében léteznie. Ha most nincs ott semmi, sebaj, majd később lesz. Írni kell, bármiről. A leütött karaktereket nem látom, mert a fehér lapra fehér betűkkel írok, majd, ha elkészültem, feketévé varázsolom a szöveget, és végigolvasom amit eddig leírtam A fontos, hogy ne álljak le, mert sose léeszek kész. Téma híján magáról a témátlanságról írok. Ez valami olyasdmi, mint a színház a színházban.. Az előadás arról szól, hogy készül egy előadás. Szentivánéji álom, Rák Jóska, dán királyfi, 9700, Vagy a Játék a kastélyban valósága, ahol két drámaíró beszélget arról, hogy hogyan is kell egy előadást elkezdeni, milyen lehet egy felvonásvég, sztán csavarodik a történet és a drámaíróa drámában ír egy drámát, amit a színészek színészettel színeznek. Színes kavalkád. Molnár, lehet, hogy nem tudta elkezdeni a darabot, hogy mégis kimozgassa magát a statikus bénult állapotból avval játszott, miről is beszélgethetne két színpadi író, mint egy színdarab elkezdéséről. Tehát nekem is arról kellene írnom, hogy nem tudok semmit sem írni, pedig leírtam, tehát tudok miről írni, jelen esetben arról, hogy nem tudok, pedig tudok. . mondjuk arról nem tudnék semmit sem lejegyezni, hogy dél-Afrikában egy emeletes ház építésekoz hogyan találtak egy indiai halotti füzért. Pedig ezt is leírtam, tehát mégiscsak tudok írni. De a valósághoz semmi köze, kivéve, ha tényleg volt dél-Afrikában egy építésen talált indiai halotti koszorú. Igaz, ennek a valószínűsége csekély. De írni tudok róla. De akkor írni mindenről tudnék. Csak arról nem tudok írni, ami az eszembe se jut. Tehát fel kellene idéznem valami emléket, amiről írhatnék.
No, mi legyen az? Felidézem, ami… bármi… Úttörőtábori hangulat. Dinoszauruszok, labda, metró aluljáró, kisbicska, apu, pálinka, Badacsony, szőlő, holnap szüret, és pörkölt, vagy mi, mindegy, valami ebéd, bórkóstolás, hamarosan premier, egészen pontosan pénteken, meg kellene csinálnom a szerepet, elfelejtett, elhanyagolt mozdulatok, amiket nem fejezett be az ember. Ma a próbán fölmerült hogy Turai, akit Troksi játszik megvigaszalja a fiatal zeneszerzőt hogy

Emlékszem apura, ahogy elvittem utolsó etalálkozásunkkor a sugárkezelésre. Alig tudott már járni, t elvezettem a kórházig, tolókocsit szereztem hogy eltolhassalak a kezelésig, aztán vártunk valami szűk helyen alacsonyan volt a plafon és rengetegen voltak a folyosón, ahol székek voltak sorban a fal mellett, és gyűltek a többiek is, akik mind ide vártak. Szorongattad a kezelőlapodat, rajtad volt az idétlen svájci sapkád, valaki még azt is mondta, hogy a bácsi előtte vár a sorban, pedig te nem is voltál bácsi. Aztán befeküdtél a kórházba, felvittelek, anyu is velünk volt, megkerestük a nővérkét, aki kijelölte a sobádat, várattak minket, valami vizsgálóban, azt hittük vért akarnak tőled venni, viccelődtünk, hogy majd én leveszem, eljátszottam, hogy turkálok az egyik szekrényben és tűt keresek, dehogy mertem én bármihez is hozzányúlni, aztán végre megkaptad a szobád, fáradt voltál és türelmetlen, nem találtunk üres szekrényt, pedig annyi volt a szobában, ahány ágy , de valaki kettőbe pakolt és senki sem miondta, amikor szerencsétlenkedtünk, hogy miatta nincs szekrényed ésmennem kellett már a Tháliába, és aludni akartál, a keresztrejtvényed kikészítettem az éjjeli szekrényedra és elköszöntem, vissza is néztem. De arra nem emlékszem, hogy megöleltelek-e. sosem öleltük meg egymást. Sejtettem hogy nem fogunk többet találkozni. De bíztam benne, hogy vasárnap hazaengednek és mesélek majd a premierről, csütörtök reggel anyu hívott hogy ne haragudjak, hogy zavar… este ügynök halála főpróba volt, Loman fiaként már a este sírodnál álltam, aztán a temetésedig még huszonhatszor eltemettelek. De azóta sem emlékszem, hogy megöleltelek-e.

A fiúkkal mindig megöleljük egymást, ha találkozunk. Még a seggükre is csapok.

Melléklet:

Előző bejegyzés:

Kálmánchelyi Zoltán-2012.09.21.