Kelemen Zoltán-2013.02.13.
2013. február 11.
Különös és kellemes borzongással szívemben, és jóleső remegéssel a gyomromban kezdem árasztani aktuális gondolat-, has- és agymenésemet, hiszen egyes független elemzők szerint várhatóan hatra emelkedik mára az ezeket befogadók száma.
Magát megnevezni nem kívánó informátorom azt állítja, rövidesen a Szonda Ipsos hivatalosan is megerősíti majd ezeket a híreket. Ha ilyen ütemben haladunk, rövidesen elérjük a parlamenti frakció alapításához elegendő küszöböt. Persze, ehhez előbb pártot kell alapítanunk. Lehet, hogy most kellene résen lennünk (hátha jut valami maradék a húsos fazékból), hiszen olyan ütemben bomlanak, majd osztódnak ezek manapság (pártok is, frakciók is), hogy a kínai demográfiai robbanás ehhez képest csak félig sikerült szellentés. Feltételezhetően a hatásuk viszont csak ennyi....Persze nem is biztos, hogy volt ennél magasztosabb céljuk valaha is. Vagy ha volt is, lehet, hogy valami, vagy valaki meggyőzte őket menet közben, hogy sokkal nyugisabb, ráadásul majdnem ugyanolyan kifizetődő, ha inkább részt vesznek az oszd meg, és uralkodj elnevezésű ősi, és mindig jól bevált piramis játékban maguk is. Megosztás, like, ennyi. No meg siker, nők, pénz, csillogás, és nem csak a mozivásznon. (Mondjuk ott pláne nem, mert az a jelenleg éppen lassú és fájdalmas haláltusáját vívja. Fölötte a nemzet fekete madarai károgva köröznek.)
"Sok egymást vádoló talány."- mondta egykor Bereményi, a neves író. Nem lehet így élni! (Illetve Szeberényi, mondta Bereményi. És mi lett Irénnel? És mi lett....?) Közép-kelet Európa.
Ez a drága hely, ahol élünk, a szabadság eszményének teljes félreértelmezésének, a kis országok üldözési mániájának, azok kisebbségi komplexusából fakadó örökös kompenzáló kényszernek, a nagyhatalmak cinizmusa általi sodródásnak, a demokrácia előképének hiánya miatti egyéni felelősség és következményvállalási alkalmatlanságnak az állatorvosi lova. Miért is lenne ez másképp? Mikor tanultuk volna meg, hogy a szabadság lényege, nem az anyagi gyarapodásban, a féktelen handabandázásban , a harácsolásban, az erkölcsök vásárra vitelében leledzik, hanem abban, hogy dönthetünk. Dönthetünk abban, hogy életünket milyen irányba kormányozzuk. Aminek ára van kérem, súlyos ára. Mert bizony a döntéseink következményeit csak mi viselhetjük, a felelősséget azért nekünk kell vállalni. Jó döntéseink előnyeit mi élvezhetjük, rossz döntéseink súlyát nekünk kell cipelni. És nehéz, de ki kell mondani egyszer, hogyha a politikát szidjuk, felállástól függetlenül, részarányosan magunkat szidjuk. Nem elsősorban arra gondolok, hogy kire, mire szavaz az ember. Mert a politikát mi csináljuk azzal, ahogyan élünk, ahogyan akarunk élni. A politikust mi koronázzuk "királlyá", mi teremtünk belőle médiasztárt a döntéseinkkel, vagy a nem döntéseinkkel, ami szintén döntés, az erkölcsünkkel, satöbbi, satöbbi. Demokrácia akkor van, ha a néptől függ a politika, a politikus, nem fordítva. A szabadság magányos, kockázatos, buktatókkal teli, de gyönyörű műfaj. Meg fogjuk tanulni, én biztos vagyok benne, de hosszú idő kell még ehhez. És egy utolsó megjegyzés, minden kölcsönt vissza kell fizetni, mert ami kölcsönben van nálam, nem az enyém. Ez nagyon sok mindenre vonatkozó örök törvény........
"Láttam nemzedékem legjobbjait az őrület romjaiban." - írta Ginsberg Üvöltésében. Sokszor jut eszembe ez a mondat, amikor némán üvöltök magam is a kávémat kortyolgatva, cigarettám füstjébe burkolózva. Elmúltam negyven. Hol van az én nemzedékem, kik vagyunk mi valójában, mit tettünk, mit tettek velünk, mik lettünk? Mit tettünk le az asztalra?
Micsoda átmeneti, átutazó generáció! Minket nem nevez el senki. Foggal körömmel védi pozícióit, és hirdeti nagyszerűségét a "nagy generáció", harácsol a "kis generáció", tombol a jappi "menedzsernemzedék", mi pedig csak nézünk, mint Jenő a moziban, és semmit sem értünk. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt még nem érthettünk, most pedig már nem értünk. Hordozzuk a "batyut", sör-virslis fesztiválokon bódultan párás szemekkel, elhibázott házasságokra, kapcsolatokra, üzletekre, majdnem lehetőségekre gondolva éljük át életünk értelmének illúzióját.
Erről írtam következő dalszövegemet, amivel búcsúzom ma. És, hogy ne legyen szomorú a befejezés, rögtön le is szögezem, nagyon szeretek élni. Örülök, hogy Velem voltak, voltatok.
Holnap jövök!
DEGENERÁLT GENERÁCIÓ
Nem csináltunk forradalmat, csak eljátszottuk ezt is,
játszottunk a „végvárakban” és játszott velünk Pest is.
Gyáva ősök bűne öltött testet bennünk,
sárga csillag, vörös csillag, mind „ fel kellett vennünk.”
Nem tanultuk a diktatúrát, nem tanultuk a szabadságot,
kocsmák mélyén, másnaposan építettünk új világot.
Valószerűtlen valóságban, kerestük az igazságot,
a szép jövőnek szent nevében, gyártottuk a hazugságot.
Refr.
Degenerált generáció, te törvénytelen gyermek,
véletlenül születtél, beteg tested, lelked.
Degenerált generáció, te törvénytelen gyermek,
nincsen neved, nincsen sorsod, nem is kéne lenned.
Degenerált generáció, nincs mit tovább adnod,
Úgy merülsz a feledésbe, hogy nem volt semmi hasznod.
Nem csináltunk nagy üzletet, nem neveltünk nagy családot,
nem kavartunk nagy szeleket, nem szereztünk nagy barátot.
Nem bontottunk nagy falakat, nem építettünk új hidakat,
nem űztük el a nagy vadakat, nem győztük le a nagy szavakat.
Nem éltük át a nagy szerelmet, nem éltük át csak félig,
nem éltük át a nagy szerepet, nem nőhettünk fel az égig.
Nem kerestünk, nem szerettünk, elszínészkedtük ezt is.
Mondhatjuk, a földi létünk, tulajdonképpen semmis.
Refr.
Degenerált generáció, te törvénytelen gyermek,
véletlenül születtél, beteg tested, lelked.
Degenerált generáció, te törvénytelen gyermek,
nincsen neved, nincsen sorsod, nem is kéne lenned.
Degenerált generáció, nincs mit tovább adnod,
Úgy merülsz a feledésbe, hogy nem volt semmi hasznod.
Előző bejegyzés: