Kovács Gergely-2012.11.23.
Az életem ezen része kicsit össze van zavarodva. Most a Kézről kézre című darabunkat próbáljuk, ami egy bohózat, én pedig három villanásnyi, de számottevően eltérő szerepben fogok megjelenni. Írom ezt nagy határozottsággal, de egyelőre fogalmam sincs, mi lesz az a számot tevő különbség közöttük. Valahogy azt gondoltam: Áh, ezek kis szerepek, egy jó próba, és varázsütésre ezek a teljes értékű lények, akiket a képzeletem megszült, átveszik a testem fölött az irányítást, amikor úgy akarom. Nem nagyon lett ez így. Valahol az agyam ködének takarásában rejtőznek, és nem nagyon hallgatnak kedves hívó szavamra, eddig még ott is maradtak, fene a pofájukat.
Talán olyan rövidek a jelenetek, hogy kevés időm van beleérezni, kik ők valójában, vagy az én fantáziám szűkült össze valami teljesen fölösleges aggodalomtól. Jónak akarni lenni... Teljesen fölösleges, visszavet, nagyon bennem van, mert új vagyok. Valószínűleg ezt kell leküzdenem, hogy kitisztuljon a fejem, és hatékonyan tudjak próbálni. Persze, a bizalom, a laza légkör, az egymásból építkezés, a sok nevetés, az egymás véleményének elfogadása nagyon jó segítőtársak lehetnek ehhez...
Előző bejegyzés: