ugrás a tartalomra

Közönségtalálkozó: 5 fiú

premier: 2021. december 29.
Jordán Tamás moderálásában dr. Lazáry Györgyné, dr. Krekó Kata, Kulcsár Lászlóné és a színművészek közreműködésével közönségtalálkozót rendeztünk november 12-én az 5 fiú című előadásról.

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ: 5 FIÚ

Közönségtalálkozó: 5 fiú

A beszélgetést Jordán Tamás moderálta.

Közreműködtek:
dr. Lazáry Györgyné, klinikai gyermek - és felnőtt-szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő, a Barnahus Nemzeti Tudásközpont vezetője
dr. Krekó Kata Ph.D., a Barnahus Nemzeti Tudásközpont pszichológus munkatársa
Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője
valamint az előadás színművészei (Gonda Kata, Herman Flóra e.h., Nagy-Bakonyi Boglárka, Alberti Zsófi, Dunai Júlia)

Videóösszefoglaló itt:

 

MIT TEGYEK, HA BÁNTALMAZÁST TAPASZTALOK? – HIÁNYPÓTLÓ GYAKORLATI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

A jelenlegi hatályos jogszabályok alapján, amennyiben egy magánszemély a környezetében élő személlyel kapcsolatban bántalmazást vagy annak gyanúját észleli jelzéssel élhet a család – és gyermekvédelmi szolgáltatók, ill. a hatóságok felé. A bejelentő személyére vonatkozó adatokat, információkat az érintett szervezeteknek, hatóságoknak zártan kell kezelniük, biztosítva számukra ezáltal egyfajta védelmet. A bejelentést megteheti személyesen, írásban, ill. telefonon egyaránt pl. a rendőrség által működtetett „Telefontanú” felhívásával, ahol a neve megadása nélkül tehet bejelentést.

Mindezen lehetőségek mellett rendkívül fontos, hogy a bántalmazást észlelő személy, - amennyiben lehetősége van rá – tájékoztassa a bántalmazással érintett személyt azokról a szervezetekről ahová segítségért fordulhat, valamint támogassa őt a segítségek igénybevételével kapcsolatos döntés meghozatalában, vagy esetleg egy feljelentés megtételében.

Bővebb tájékoztatást tudnak nyújtani a kérdésben azok a szervezetek, amelyek kifejezetten a bántalmazott személyek, áldozatok segítésével foglalkoznak pl. Szombathelyi Áldozatsegítő Központ, Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, Regionális Kríziskezelő Ambulanciák. Ezek mindegyike elérhető az interneten illetve telefonon egyaránt.

A Telefontanú (06-80-555-111) és az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (06-80-20-55-20) ingyenesen hívható a nap 24 órájában.