Miért lesz főzőműsor-függő egy kortárs magyar író?

Ki gondolná, hogy a kortárs írókat felvonultató Kötelező olvasmány a kényszerű helyszínváltás és a havat hordó decemberi szelek ellenére is töretlenül képes Szombathelyen tömegeket csábítani. Pedig így van – új térben, ezúttal (a Hemo és a Könyvtár után) az MMIK előadóterme is megtelt. Lévai Balázs itt kérte tőlünk számon az e havi leckét, Dragomány György Fehér királyát.

Hallgatólagos harmadikként az est házigazdája ezúttal is Jordán Tamás volt, akinek kevésbé sikerült formába lendülnie, fáradtnak tűnt. Aktuális bejelentései viszont nem maradhattak el: tudják, január 22-én nyit a „csodapalota”, a bemutatón az Ember tragédiáját láthatjuk. Az épület állványait a héten leszedik, és már majdnem teljességében látni a külső homlokzatot.

A Kötelező olvasmányok történetében első ízben fordult elő, hogy a meghívott írónak szombathelyi kötődése van. (Lévai felemlegette Spiró példáját, aki, amikor ő volt a kötelező, több ízben is eltévesztette a helyszínt, és Zalaegerszeget emlegetett.)

Dragomán 1973-ban született Marosvásárhelyen, majd a család 1988-ban Szombathelyre költözött. Miért épp ide? – kíváncsiskodott Lévai, hiszen ennél messzebb már nem kerülhettek volna. Az ok egyszerű – viccelődött az író -, ők a legutolsó nagy hullámmal érkeztek Erdélyből Magyarországra, amikor a keleti országrész már megtelt. Másrészt fogorvos édesapja és irodalomtanár édesanyja (aki jelenleg is a szombathelyi Nagy Lajos gimnázium tanára) Pécs és Ajka után itt talált munkát.

Gimiben a pad alatt Schopenhauert olvasott

Az első szombathelyi emléke a szabadság légköre, amit tizennégy évesen itt tapasztalhatott meg, és a szerelem. Sokáig volt honvágya, Szombathely utcáiban és házaiban folyton Marosvásárhelyt kereste. Rájött arra, hogyha például bizonyos szemszögből, fejét elfordítva nézi a Szily János utcát, akkor mintha Marosvásárhelyen sétálna.

Tizenhárom évesen készítette első novelláját, beleszületett az írásba, édesapja civil foglalkozását tekintve fogorvos volt, de szabadidejében novellákat írt. A regényig viszont már nem jutott el. Az első novelláját az ő írógépén pötyögte le: „spontán dolog volt ez, csak jött.” Témáját tekintve egy diktátorról szólt, akit fegyverrel fejbelőttek – későbbi regényében is ezt az alapélményt fogalmazta tovább.

Gimnazista korában a filozófiai témájú könyveket falta, abban is a szabadság témaköre izgatta, később a skót etika. Az iskolában tanóra közben egyszer azon kapták, hogy a pad alatt Schopenhauert olvas.

Szombathely után Budapest következett, az ELTE-n angol és filozófia szakára járt, közben tagja lett az Eötvös József Collegiumnak és Láthatatlan Kollégista is volt. A filozófiát azonban három év után abbahagyta, az angol szakon viszont a PhD képzést is elvégezte. A filozófia helyett inkább a regényírást választotta. Rájött, amit az egyetemen filozófia gyanánt tanítanak, leginkább csak filozófiatörténet. A „klisékről szól”, arról az általánosról, ami nincs, mert csak az egyedi létezik. Őt az egyedi érdekelte, ezért is kezdett regényt írni. (Az első, a Pusztítás könyve 2002-ben jelent meg.)

Az összes elkészült írását először „harcostársának”, Szabó T. Annának mutatta meg. Feleségét szintén „Szombathelynek köszönheti”. Sok hasonlóság volt kettejük között, az ő családja is Erdélyből települt át, és Anna is középiskolás korában már irodalommal szeretett foglalkozni: „egymáson tanultunk meg írni.”

Minden regényét egy évvel tovább írja

A Pusztítás könyvéért 2003-ban Bródy díjat kapott – „ez egy gonosz díj, mert vagy megkapod az első művedre, vagy nem, de több lehetőséged nincs” – kommentálta. Az első hivatalos elismerést Závada Páltól kapta, aki regényére csak ennyit mondott: „Ezt író írta.” Második könyve, a Fehér király hatalmas siker lett, világszerte közel harminc nyelvre fordították le.

A két regény – állapította meg Lévai - mintha más szerző tollából származna.
Az elsőt objektív pontossággal, hiperrealista stílusban fogalmazta. Nyolc év után azonban, amikor befejezte, érezte, ha még egy mondatot leír ebben a stílusban, beleragad. A Fehér királyban egy gyermek szemszögéből mesél, a lehető legszubjektívebben.

Sokan úgy olvassák regényeit, mintha önéletrajzi reflexiók lennének, és történelmi pontosságot várnának el tőle. Az író ezen mosolyog, ő sosem szeretett volna történelmi regényt írni, nem neki való a műfaj. Kondor Katalin készített vele a Magyar Rádióban egy interjút, amelyben a műsorvezetőnek is bizonygatnia kellett, hogy amit leír, az fikció, nem pedig önéletrajzi reflexió, és nem érdemes konkrét történelmi tényeket keresgetni benne.

Van úgy, hogy hónapokon keresztül ír egy-egy mondatot, kifejezetten lassan dolgozik, hiába tanult meg direkt gyorsan gépelni, semmi hasznát nem veszi. Utál korrektúrázni, a helyesírása régebben tragikus volt, de amióta szövegszerkesztő van, sokat javult. A szavaknál a legfontosabb, hogy a betűszám darabra meglegyen, a sorrend másodlagos.

Amikor az írói hivatásra terelődik a szó, kedélyesen megjegyzi: neki senki sem mondta, hogy ez azzal jár, hogy folyton fotózzák az embert. Amerre jár a világban, a programja egy részét mindenütt azok a fotósok teszik ki, akik kifejezetten írókra specializálódtak. De nem idegesíti, ezt is munka részének tekinti. Amúgy sem szokott izgulni, ha a BBC-ben beszél sem.

Szobametál és Iron Maiden

Romániában az iskolában egyenruhát kellett viselniük. Annyira utálta, hogy később sem volt hajlandó semmilyen egyenruhát hordani, középiskolában sem lehetett a köpenyt ráerőszakolni. Hiába hallgatott metálzenekarokat, inkább „szobametálos lett”, mintsem hogy bőrdzsekiben és egyenpólóban járjon.

„Mellékprojektként” mostanában egy olyan könyvön is dolgozik, amelyben különböző zenei stílusokról egy-egy novella szól. Sokáig, amíg a konyhában laptopon írt, a fülhallgató jelentette számára a dolgozószobát. Munka közben most is sokféle zenét hallgat, a román hip-hoptól a jazzig, de előfordul, hogy egy számból 20 másodpercet kivág, és azt végtelenítve hallgatja.

Hogyan lehet „fúrópisztollyal körtét magozni”?

Egy időben főzőműsor-függő volt. Akkoriban egy személyben ő volt a Cinema magazin – egyedül fordította le németből. Annyira unta, hogy a számítógépen közben egy kis ablakban amerikai főzőműsorokat nézett. Nyelvgyakorlásnak sem volt rossz, másrészt rengeteg dolgot tanult, például azt, hogyan lehet „fúrópisztollyal körtét magozni.”

Jordán Tamás elmesélte, hogy az új színházban ők is szeretnének főzőműsorokat csinálni, megkérdezte Dragomántól, ha meghívnák, milyen ételt készítene? „Biztos bárányt sütnék” - vágta rá. Egyszer Ausztriába hívták meg egy olyan író-olvasó találkozóra, ahol neki kellett háromszáz főre főznie. Egy első osztályú konyhában padlizsánkrémet készített, a szakácsok elhűltek azon, hogy a tűzhelyen szabad lángon sütötte a „tojásgyümölcsöt”, náluk így szokták. Édesanyja, húsz éve, amikor Szombathelyen egy zöldségesnél padlizsánt vett, a boltos odament hozzá, és közölte, ha elárulja, mit csinál belőle, ingyen odaadja.
Végezetül a receptjét is elárulta, semmi ördöngösség, lila hagymával, olajjal, kicsi citromlével (néha borral) készíti a padlizsánkrémet.

Író gyerekének lenni nem mindig könnyű, megfigyelte például, hogy amikor rázósabb részt ír, megnő a feszültség a családban is, amikor kisebbek voltak a fiai, sírósabbak lettek.

Vannak folytatásos történetek, amivel a mai napig gyermekeit szórakoztatja. Ilyen a „Harapós” figurája, lehet, egyszer majd ezeket is megírja, de most még napi szinten élnek, túl személyesek ahhoz, hogy közkinccsé váljanak.

Egyszerre hat-hét regényen dolgozik

Megírt regény-részleteit a számítógépben „főkönyvek” mappában gyűjti, egyszerre hat-hét projekten is dolgozik. Mozaikokból építkezik, így fogalma sincs, mikor jut egy-egy regény végére. Január környékére tervezi új könyvének kiadását, amelynek címe még nincs: egy kislány hangján mesél, a másik főszereplő pedig egy boszorkányos képességgel megáldott nagymama lesz.

A következő regénye, amely szintén majdnem kész, Mesék a palotáról munkacímen fut. De dolgozik egy mesekönyvön és a zenés novelláin is.

Összességében kedélyes este volt

A fiatal író hadarását első nekifutása nehéz volt követni, iskolás tempóban indult a diskurzus, de aztán belemelegedtünk – egyre több humor és szín került a sztorikba. És a lényeg: a Kötelező olvasmány legközelebbi vendégét februárban már az új színházban fogadják.

A cikkhez tartozó fotógaléria itt tekinthető meg.