ugrás a tartalomra

Nadia

premier: 2021. december 29.
Az ETC által támogatott nemzetközi együttműködésben öt nyugat-európai színház dolgozta fel „Nadia” címmel a fiatalok radikalizációjának témakörét. A holland DE TONEELLMAKERIJ ifjúsági színház előadása Szombathelyen is látható.

NADIA

Nadia

- angol nyelvű előadás egy részben -

A Weöres Sándor Színház 2017 őszén csatlakozott az Európai Színházi Konvencióhoz, (ETC) miután a színházi szakmai szervezet közgyűlése egybehangzóan támogatta a szombathelyi színház tagfelvételi kérelmét. A konvenció keretében a jövőben sor kerül színházi szakemberek kölcsönös tapasztalatcseréjére, egymás színházainak és előadásainak megismerésére, a konvenció által szervezett worshopok pedig a színház minden területére kiterjednek, különleges színházi formákkal kísérleteznek, új közönségszervezési utakat kutatnak, a színház digitális megjelenési formáira kínálnak alternatívákat.

Az ETC által támogatott nemzetközi együttműködésben, öt nyugat-európai színház dolgozta fel „Nadia” címmel a fiatalok radikalizációjának témakörét.

Az ötféle módon feldolgozott előadást egy fesztiválon nézhették meg a Weöres Sándor Színház munkatársai. Ez alapján hívtuk meg a holland DE TONEELLMAKERIJ ifjúsági színház előadását Magyarországra, Szombathelyre.

 

Az előadásról:
„Nadia és Anna legjobb barátnők. 15 évesek, és ahogy ez ebben a korban lenni szokott, bizonytalanok. Bizonytalanok az erősségeiket, külsejüket, hovatartozásukat illetően. 21. századi tinédzserként az internet a mindennapjaik része: Anna az egészséges életmódról blogol, élvezi a rivaldafényt. Épp ezért nem érti, Nadia miért nem örül a sikerének. Nadia egyre furcsábban viselkedik. Zavarja a muszlimokkal szembeni igazságtalan bánásmód, ám ebben a harcban egyedül érzi magát. Szeretne segíteni, így kerül kapcsolatba az interneten Brahimmal, a kalifátusból származó fiatalemberrel. A fiú egyre nagyobb hatással van a lányra. Megérti a magányát, megérti az egyenlőség és barátság utáni vágyakozását.

A fordulópont akkor jön el, mikor Nadia egy nap nikábban, azaz muszlim nők által viselt arcfátyolban érkezik az iskolába. A lányok nyíltan szembeszállnak vele. Anna azzal vádolja Nadiát, hogy nem önmaga, furán, sőt ijesztően viselkedik. Nadia szemében ez csupán annak a bizonyítéka, hogy csak akkor fogadják el, ha mindent úgy csinál, mint mások. Anna és Nadia közt fokozódik a feszültség, s végül Anna kijelenti: ott akar lenni, mikor barátnője Brahimmal beszél Skype-on. A két lány nem ismeri el a másik véleményét, s ez próbára teszi kapcsolatuk egészét: hogy mit gondolnak a fiúkról, a szexualitásról, a vallásról és az egymás iránt érzett szeretetről.

Vajon meg tudják menteni a barátságukat, vagy örökre eltűnnek egymás életéből? Ki a fontosabb: valaki, aki megért, vagy valaki, aki harcol érted? Egyáltalán meg kell értenünk egymást ahhoz, hogy barátok legyünk?"

 

 

Időpont: 2018. május 22. 14.30 óra

Helyszín: Stúdiószínpad

Jegyár: 1.000 Ft (diákjegy: 500 Ft)