ugrás a tartalomra

Nagy Cili-2012.10.02.

2012. október 2.
Divide et impera! Ez most pont úgy hangzik, mint egy jó kis átok a Harry Potterből. De nem. Már a rómaiak is tudták, hogy blogolni hatalom.

 

"Oszd meg és uralkodj!" Ez lett XI. Lajos mottója is. Én pedig követem dicső elődeimet és osztom, osztom, osztogatom.
Nem könnyű a helyzetem a "blogmester", Bajomi Gyuri után, de egy vérbeli bloggernő ennél nagyobb kihívásoktól sem hátrál meg. Bár még engem is el tud hárítani a blogolástól két nyervákoló, szőrös jószág, követelve a jól megérdemelt cicatápot.
Megdolgoztak érte, egész délelőtt kitartóan aludtak.
Most, hogy néhány szabad délelőtt nekem is kijutott, így a Játék a kastélyban bemutatója után, könnyen hozzászokott Prézli és Szaffi, hogy a gazdi itthon van. Végre lehet összebújva bambulni a tévét, és húzogathatom a madzagot egész este, amit ők párduc ügyességgel vadásznak le.
De jut időm végre a következő rendezésem előkészítésére is.
Tasnádi István: Bábelna című, háromszereplős darabját igyekszem színre vinni még ebben az évadban. Egészen pontosan étkezdébe vinni, ugyanis ott játszódik, ezért lesz a Krúdy Klubban. A legnagyobb akadály az időhiány. Idén is egymást érik a produkciók, nehéz találni három szabad hetet, amikor mindenki ráér.
Hogy haladjunk a dologgal, még ezen a héten összehozunk egy laza olvasópróbát nálam a nappaliban és dumálunk egy jót a srácokkal, Orosz Robival, Endrődy Krisztiánnal és Vass Sziszivel.
Most pedig, kihasználom azt a kis időt, ami még az esti előadásig hátra van, és ellátom háziasszonyi teendőimet, hogy mire az én Jácintom hazaér, legyen valami ehető. Mert még egy színésznőnek is kell főzni-mosni-takarítani...
Szép estét kíván a heti blogger, aki nő.