Nagy Cili-2012.10.06.

Ott tartottunk, hogy ez már szombat. (Egyébként ezt is már vasárnap foglalom össze.)

Késői fekvésem miatti késői kelés. Édesanyámék érkeztek dél körül, hoztak sok jó hazait, közte két nyulat, amiket Apa már kiugrasztott a bundájukból.

Most a hűtőben várják sorsukat, hogy egy jó nyúlpaprikásként, vagy egyéb étekként bevégezzék földi pályafutásukat. Máma már nem szalad tovább...

Nagy kosár alma, szőlő, egy üveg szilvapálinka, pirított mogyoró mind azt várja, hogy végül kikössön gyomrainkban. Köszönet érte!

Mindezek után felkerekedtünk és átmentünk a Kis Pityerbe (reklám helye) ebédelni. Remek napsütéses idő. Aztán Frei Caféban süti és kávé. (ez is a reklám helye) Utána a Weöres Sándor Színházba, ahol kis családom megnézte mit művel a gyerek a színpadon.

Én mindig követem az előadást, mikor nem épp a színpadon vagyok, az öltözőben lévő hangfalon, műsorhangról. Az előadás egy hosszú percekig tartó feszült csenddel kezdődik. Na! Ezt a feszült csendet egyszer csak apukám "na, mi van hazamenjünk?" beszólása szakította meg, szerencsére a nézők kuncogtak. Én is nevettem, mert szinte előre tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni. Szaladtam ki az öltözőből a fodrászatba, hogy hallottátok? Na, ez az apukám volt!

Nagyon jó, lelkes közönségünk volt ma! Köszönöm nekik is, olyan jó így játszani, és örülök, hogy a családom ezt az előadást látta, mert jó, amikor ennyire felszabadult a nézőtér.

Előadás után elköszöntünk egymástól, természetesen tetszett nekik, jókat nevettek.

Jó volt, hogy szabad az este, ezt jól ki is használtuk, hogy találkozzunk Jácint barátaival: az előző blogokból már ismert Péterrel, és az ő barátnőjével, Szilvivel. Ők is megnéztek ma, és hát nem panaszkodtak... Megkóstoltunk egy-két pohárka jóféle pálinkát, beszélgettünk a Szimfóniában (még egy reklám, hoppá!), majd búcsút vettünk egymástól, és nekem első dolgom volt mindezeket képernyőre vetni. Azt akartam írni, hogy papírra vetni, de ez így valahogy nem igaz. Sőt, az a pontos, hogy képernyőre pötyögni.

Ezzel ki is pötyögöm magam a blogból, jövő héten már Szerémi Zoltán pötyögéseit olvashatjátok!

Egyébként mostanra Szaffi már egyedül is játszik a madzaggal, két mancsába fogja feldobja, elkapja, majd hosszan bűvöli gubbasztva. Most is ezzel foglalatoskodik éppen.

Zumba pedig nincs, soha nem is volt és nem is lesz. Vagy így esetleg: Zumbák márpedig nincsenek...

Előző bejegyzés: