Racionalizmus és romantika randevúja

Racionalizmus és romantika. Vagy tisztánlátás és elfogódottság. Talán még inkább földön járás és szárnyalás. Ez a kettősség jellemezte e heti koraesti színházi óránkat. Arról nem kell újból beszámolnunk, hogy Kiss Mari milyen pozitív életszemlélettel rendelkezik, és micsoda lelkesedéssel tud bármiről beszélni. Sokkal inkább kell arról szólnunk, hogy a SzínházSzerda „újonca" hogyan látja az élet nagy dolgait, de leginkább a színház ügyét.

Megszoktuk már, hogy a Szombathelyre szerződött színészek (színészeink) csaknem mindegyike lelkesen szól újdonsült orrhonáról, magáról a városról, arról, hogy mennyire pozitív változást hozott számukra a költözés. Schlanger Andrással nem így van. Szimpatikus, hogy van, aki ki meri mondani, hogy bizony a vidéki színjátszás korántsem tejfel, pláne egzisztenciális szempontból. Persze nem arról van szó, hogy András nem szeretné a várost, a szombathelyi közönséget, csupán arról, hogy be meri vallani: két gyermeket nem tudna eltartani, ha csakis a vasi megyeszékhellyel lépne frigyre.

A beszélgetés során érdekes eszmecsere alakult ki arról, hogy mitől lesz valaki: Valaki. Illetve mitől lesz valakiből valami? Mitől mondhatjuk valakire, hogy lett belőle valami? Schlanger András többször szembesült már a kérdéssel: „Olyan jól indultál, hogyhogy nem lett belőled semmi?". A választ nem a jelenben találta meg magának a színész, hanem a múltban. Azt mondja, annyira büszke arra, hogy kiváló színészekkel, rendezőkkel, igazgatókkal dolgozhatott az évek során, hogy ettől egyáltalán nem érzi úgy, hogy nem lett belőle semmi. Az egy egészen más kérdés, hogy manapság, aki nem szerepel a napi bulvársajtóban, vagy éppen valamelyik csatorna valóságshowjában, arról bizony könnyen megfeledkeznek. Pedig lényegesen nagyobb teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy az ember fiára felfigyeljen Székely Gábor, vagy Zsámbéki Gábor, minthogy összeillő tányérkészlettel várja-e a gasztroshowra érkező vendégeket.

A realizmus buggyant ki Schlangerből akkor is, amikor a tervezett meseopera került szóba. A színész-rendező kénytelen volt belátni, hogy a műfaj egyelőre - valószínűleg - túl nagy falat lenne, így senki sem szívesen áldozna rá anyagi kereteiből.

Sajnálatos, hogy a művészeknek ilyen „földi" dolgokkal kell foglalkozniuk, de ugyanakkor jó látni, hogy a művészértelemben vett bohémság ma már nem azonos a naivitással.
Schlanger András a jövő évadban játszik is, és rendez is. A tervek szerint idén nyáron a Karneválszínházban már láthatjuk a Netkomédia eredményét is, hacsak a valóság közbe nem szól...

A fotógaléria itt tekinthető meg.