ugrás a tartalomra

Rendhagyó kötelező olvasmány

premier: 2021. december 29.
A Kötelező olvasmány ezúttal rendhagyó: Jordán Tamás Hátrametszés - Az életem tétre, helyre, befutóra című, saját önéletrajzi könyvét mutatja be. Ezt megelőzően a Sebő Ferenccel közös József Attila-est kezdődik a Nagyszínpadon.

RENDHAGYÓ KÖTELEZŐ OLVASMÁNY

„Szólt az ember…” – Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje

Rendhagyó kötelező olvasmány - Jordán Tamás önéletrajzi könyvének bemutatója

 

„Szólt az ember…” – Jordán Tamás és Sebő Ferenc

18 óra

Harminc éve járják az országot “Szólt az ember…” című József Attila-estjükkel. Ez az előadás, mint ahogy Jordán Tamás a bevezetőjében szokta volt mondani, tulajdonképpen egy beszélgetés a hallgatóság és az előadók között – még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit. Olyan ez, mint amikor az írott anyagban csak az egyik szereplő beszél, a másik szövege vagy hallgatása ki van pontozva. Ez azt jelenti, hogy a másik fél is részese a dialógusnak, csak éppen nem mond semmit, néma figyelme további gondolatok kifejtésére készteti a beszélőt. Így történik ez itt is. József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban az előadók olyan hangvétellel, mely szokatlan a pódiumon, itt nem “szavalásról” van szó, a többnyire halk, bensőséges tónus azt érzékelteti a nézővel, hogy személyesen őt szólították meg.

Közreműködik a Sebő-együttes:

Sebő Ferenc – ének, tekerőlant, gitár

Barvich Iván – tárogató, bolgár kaval, pánsíp, dvojnica, csellótambura, brácstambura

Perger László - prímtambura, bolgár tambura, gitár

 

Hátrametszés - Az életem tétre, helyre, befutóra - Jordán Tamás önéletrajzi könyvének bemutatója

19.30 óra

"Jordán Tamással idestova harmincnyolc éve járjuk az országot a Szólt az ember című József Attila-műsorunkkal. Minden előadás megráz, lenyűgöz. A közvetítők egy idő után feloldódnak a feladatban, s a közönség (velük együtt én is) megrendülten veszi észre, hogy már jó ideje nem Jordán Tamást hallgatja, hanem magát József Attilát. Minden előadáson megtörténik ez a csodás átváltozás, amely Jordán Tamás egyik legnagyobb művészi teljesítménye.

Tanúja voltam Tamás keservesen megszenvedett művészi útjának, amíg ezekig a magaslatokig eljutott. Ebben a könyvben beszámol arról a sok gátlásról, amelyet le kellett küzdenie, hogy színésszé váljon. Tamás épp annyira mérnökember, mint amilyen nagy játékmester, s mindamellett jó humorú (ez írásából is kiderül), emberszerető és tudatos előadóművész.
Nagy megtiszteltetésként ért, hogy engem kért fel könyve megírásának segítésére, szerkesztésére. Örömmel vállaltam el, mert történetének ismeretében bátran mondhatom, hogy az sokkal több, mint egy színész életének krónikája. Írása olyan bölcs élettapasztalatok gyűjteménye, amelyből mindannyian sokat meríthetünk, műszakiak, civilek és művészek egyaránt."

/Sebő Ferenc, a kötet szerkesztője/

 

A beszélgetést vezeti: Lévai Balázs

Vendég: Jordán Tamás

 

Időpont: 2017. január 16. 18 óra

Helyszín: Weöres Sándor Színház, Nagyszínpad

Jegyár: 2.800 Ft