ugrás a tartalomra

Séta az autizmussal élőkért

premier: 2021. december 29.
Az autizmus világnapja alkalmából rendezett hagyományos séta idén is a Fő térről indul, célállomás a Weöres Sándor Színház, ahol a közreműködők műsorral várják az érdeklődőket.

SÉTA AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐKÉRT

A program célja hogy tudatosítsa az autizmus létezését, megnyilvánulásának sokféleségét, segítsen kialakítani a társadalom tagjainak elfogadó hozzáállását.

Időpont: 2015. április 1. 16 óra, Szombathely, Fő tér, Városháza előtt

Gyülekező és kék lufik kiosztása a Fő téren a Városháza előtt, majd a Mesebolt Bábszínház bábszínművészeinek kíséretében "síppal-dobbal-nádi hegedűvel" átsétálás a Weöres Sándor Színházhoz

Útvonal: Fő tér - Berzsenyi tér - Hollán Ernő utca - Ady tér - Weöres Sándor Színház

Műsor: 17 óra, Weöres Sándor Színház

Köszöntőt mond:

Fodor István, a KLIK Szombathelyi Tankerületének igazgatója, Tóthné Sipos Judit, az Aranyhíd Nevelési Oktatási Integrációs Központ mb. igazgatója, Domjánné Éder Marietta, a Rumi Többcélú Gyógypedagógia Intézet igazgatója, Nádorné Vörös Ibolya, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A műsorban közreműködnek: a Reményik Sándor Evangélikus Iskola gyerekkórusa, a Kortárs Fúzió, Komáromi Judit Nese és az Abrakadabra Hastánc és Művészeti Iskola, az Aranyhíd Nevelési Oktatási Integrációs Központ tanulói, a Weöres Sándor Színház színművészei - Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Szabó Tibor, Vass Szilárd

"Gyere, viselj valami kéket, és sétálj velünk!"

 

AUTIZMUS VILÁGNAP - ÁPRILIS 2.

A világnap az autizmussal élőkre és családtagjaikra irányítja a figyelmet. Az autistáké a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon, fontos, hogy minél többen ismerjék ezt az állapotot. Minden századik emberből egy autista. Ma Magyarországon minimum 100 ezer autista ember él.

Mi az autizmus?

Olyan állapot vagy másképpen fogyatékosság, mely eltérő fejlődéshez vezet. A napjainkban használt hivatalos kifejezés: autizmus spektrumzavar. A kifejezésben a spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája van.

Az autista emberek agya másképpen dolgozza fel a külvilágból érkező hatásokat, mint a miénk. Ez az eltérő fejlődés az oka annak, hogy érzékszerveik sokszor túlságosan kifinomultak, vagy éppen ellenkezőleg: nem elég érzékenyek, hogy befogadják a környezet ingereit. Ez az eltérő működés ráadásul megnehezíti a társas kapcsolataikat is. Egy autista embernek problémát jelent megérteni a közösség írott és íratlan szabályait, nehezen olvasnak gesztusokból, mimikából és gyakran nem értik a hasonlatokat, szófordulatokat

A világon 2008 óta április 2-a az autizmus világnapja. Szombathelyen immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre ez a jeles esemény, idén a Weöres Sándor Színházban. A város is csatlakozik a „Ragyogj Kékben” mozgalomhoz, ami azt jelenti, hogy a világ számos pontján ezen a napon kék színben ragyognak pompás épületek, Budapesten az Országház, Párizsban az Eiffel torony, a londoni Big Ben, a Colosseum Rómában és most Szombathelyen a Weöres Sándor Színház is.

 

 

Köszönet a támogatóknak: Szombathely MJV Önkormányzata, Mesebolt Bábszínház, Weöres Sándor Színház, Vas Népe, Nyugat Rádió, Szombathelyi TV, OTP Bank Nyrt, Esőemberke Alapítvány