Sólyom Kati nevetése

Az öltözői tükör előtt beszélgetünk, közben finom smink készül. Sólyom Katalinnak tényleg nem kell különösebben átváltoznia: civilben is pont olyan elegáns, nagyvonalú - tartásos és természetes - hölgy benyomását kelti, mint amilyen Higgins professzor édesanyja a Pygmalion-előadásban. Az első találkozás alkalmával is olyan közvetlen, mintha ezer éve ismernénk egymást. Több mint négy évtizede a Pécsi Nemzeti Színház tagja - most vendégként játszik a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

Mégis lehet valami abban az "ezer évben", mert - amint az rögtön kiderül - a Sólyom család történetének szálai Vas megyébe, Szombathelyre vezetnek: "Szombathelyen született 1888. március 2-án. A Kálvária utca 26. szám alatt nőtt fel. Az utca végén lévő katolikus templom Édesapám gyermekkorának fontos része volt. A családi ház udvarának hátsó részén volt Nagyapám asztalosműhelye. Ő is Szombathelyen született és őt is Schmall Antalnak hívták. Apai ükapám azonban Paul Small volt, aki Nagy-Britanniából valószínűleg Skóciából, mert a Murray törzsben szerepel a Small családi név jött az osztrák Burgenlanba az 1800-as évek elején mint textilszakember (...)." Az idézet az Egy amerikai magyar orvos vallomásai című, 2008-ban megjelent kötetből való, amelynek szerzője Sólyom Antal - Sólyom Katalin testvérbátyja -, akit ma kiváló orvos-professzorként, a csecsemő-pszichiátria úttörőjeként tartanak számon az Amerikai Egyesült Államokban. A Schmall - később Sólyom - család tehát több generáción át szorosan kötődik Szombathelyhez és környékéhez. Amikor azonban Schmall Antal bankfőellenőr és Molnár Ilona gyerekei - 1936-ban Antal, aztán 1940-ben Katalin - megszületnek, a családfő már Békéscsabán dolgozik.

Sólyom Antal - a szülők emlékének ajánlott - memoárjában azt írja, hogy "Katinka a bölcsőben kezdte színészi pályafutását. 1940. karácsonyán, 9 hónapos korában az újszülött Jézust játszotta a betlehemi történet otthonunkban tartott gyermek-előadásában. (...) Mire járni tudott, csodálatra méltó szép kislányka lett belőle, szinte fejdíszként viselt szőke hajával".

Íme, egy újabb kis szőke csoda. De most engedjük el Sólyom Antal - kortörténeti szempontból is - izgalmas emlékezéseit, és ugorjunk egyet az időben: a 60-as évek elejére, ahonnan máig idehallatszik az Egyetemi Színpadon - az Universitas együttesben - Karnyónét játszó Sólyom Kati nevetése. Nánay István egy helyütt azt írja, hogy "csoda volt Sólyom Kati kacagásból és sírásból szőtt szerepformálása. Nekem máig az az érvényes Karnyóné-élményem". És persze sorolja a többi szereplőt is: Halász Pétertől Fodor Tamáson át Adamis Annáig és - Jordán Tamásig. Sólyom Katalin csak nevet - talán könnyedén legyint is -, amikor meghallja Nánay István idézett mondatait.

"Hát igen, a megszépítő messzeség - de azok az első évek valóban nagyon szépek voltak. 1961-től 68-ig játszottam az Universitasban - másodéves fizika-kémia szakos hallgató voltam az ELTÉ-n, amikor odakerültem. Dobai Vilmos vezette a társulatot, Ruszt József rendezett - ő volt a mi példaképünk, fölnéztünk rá, ittuk minden szavát, pedig alig néhány évvel volt idősebb nálunk. Ráadásul olyan darabokat játszottunk, amelyeket a nagyszínházak nem játszhattak egyáltalán. Az egyetem viszont akkor is rendelkezett némi autonómiával - a rektor vállalta a felelősséget az előadásokért. Persze benne volt ebben az is, hogy diákok vagyunk, amatőrök, négyszer-ötször megy egy előadás - a hatalom emberei biztos azt gondolták, hogy nincsen ennek olyan ereje, ami veszélyeztetné a rendszert meg a közgondolkodást. De vagy félreértették, vagy nem vették elég komolyan a dolgot - vagy pontosan tudták, miről van szó, csak kicsit félrenéztek -, mert mi igenis döntögettük egy kicsit a rendszert. Közben az összes színházból - a Vígtől a Madáchig - hozzánk jártak a színészek, rendezők előadást nézni. Mi játszottunk először Jenet-t, Dürrenmattot, Ionesco-t. Emlékszem, a Yerma ősbemutatóján - én játszottam a címszerepet - ott ült Psota Irén és Ungvári Tamás; két-három év múlva aztán a Madách is műsorra tűzte Lorca darabját - Psota Irénnel a címszerepben. Úgyhogy nekünk ilyenfajta gyönyörűségeink voltak. Olyasmit csinálhattunk, amit másoknak nem volt szabad. És hát utazhattunk nyugatra - miközben egyetlen színház se tehette ki a lábát abban az irányban Magyarországról. A Karnyónéval például eljutottunk Nancy-ba, az amatőr színjátszók nemzetközi fesztiváljára - nagy sikerünk volt. De bejártuk egész Európát."

Az Universitas Karnyónéjának címszerepe színészi díjat is hozott Sólyom Katalinnak. Hogyan is volt ez?

"Zágrábban - szintén egy nemzetközi fesztiválon - kaptam meg a legjobb női alakítás díját. De nem egyedül a Karnyónéért. Előbb A kékszakállú herceg várát játszottuk - prózában, a Balázs Béla-szöveg alapján -, abban én voltam Judit, Kristóf Tibor játszotta a kékszakállú herceget. Utána szünet - és jött Csokonai meg a Karnyóné. Gondolom, érdekes volt, hogy van egy fiatal lány, aki egymás után eljátszik két, ennyire különböző szerepet. A Karnyónéból nem is olyan régen láttam részleteket a tévében - nézegettem, tudod, és azt gondoltam, hogy tényleg nem is olyan rossz ez. Látszik persze, hogy gyerekek csinálják - talán éppen ettől van benne valami nagyon fiatalos, szeretnivaló báj."

Abban nincs semmi különös, hogy Sólyom Kati benne volt az Universitas "arany csapatában" - de mit keresett az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémia-fizika szakán?

"Igen, világélemben jó tanuló voltam - és a szüleim is ragaszkodtak hozzá, hogy mindenképen legyen 'rendes' polgári foglalkozásom. Ha úgy adódik, lehetek színész - de ha mégse sikerül, tudjak mihez kezdeni. Orvos akartam lenni - vagy vegyész. A szegedi orvosi egyetemre - a bátyám akkor már ott tanult - hivatalosan helyhiány miatt nem vettek föl. Egy év múlva jelentkeztem vegyésznek az ELTE-re, de áttettek fizika-kémia szakra. Úgyhogy voltaképpen fizika-kémia szakos tanár vagyok - közben, már pécsi színészként, elvégeztem a színművészeti főiskolát is, színházelmélet szakon -; de soha nem akartam tanítani. Ehhez képest most három helyen tanítok: a pécsi egyetemen operaénekeseket művészi beszédre; aztán Füsti Molnár Éva Színistúdiójában a növendékeket - és van Pécsett a Versmondó Pedagógusok Köre, annak én vagyok a vezetője. Azt hiszem, nem vagyok igazán tanári alkat - de az a furcsa, hogy a tanítványaim szeretnek. És ha ezt érzi, belelkesül az ember. Az egyetem után a Gondolat Könyvkiadó szerkesztője lettem - akkoriban még az volt a divat, hogy minden friss diplomást elhelyeztek. Nekem azért ajánlották éppen ezt a szerkesztői állást, mert tudták, hogy minden percemet az Egyetemi színpadon töltöm - közben volt két Szabó István-film is (Álmodozások kora, Apa) -; azt mondták, ez jó lesz magának, tud mellette mást is csinálni."

Érettségi után Sólyom Kati persze megpróbálkozott a színművészeti főiskolával is. És azért utasították el, mert alkalmatlannak találták a hangját a színészi pályához - hát, furcsa ilyesmiket olvasni.

"Pedig így van: nem alkalmas a hangom. Hároméves voltam, amikor erős szamárköhögést kaptam - még nem volt ellene védőoltás. Annyira köhögtem, hogy a terhelés kicsit megvastagította a hangszalagjaimat: máig nem zárnak rendesen. Ettől van ez a fátyolos hangom. A főiskolai felvételin pedig - a második fordulón - el kellett mennünk fül-orr-gégészhez, aki megállapította, hogy gyengék a hangszalagjaim; vagyis alkalmatlan a hangom a színészi pályára. (Ma már kötelező orvosi vizsgálat nem is létezik.) De szerintem nem ezért nem vettek fel - nyilván nem voltam elég jó. Ha annyira jó lettem volna, senkit nem érdekel, hogy fátyolos-e a hangom - vagy nem. Az orvos mindenesetre azt javasolta, hogy egy évre némuljak el - utána pedig próbáljak meg egy quarttal, quinttel magasabban beszélni. Mert ha fönn beszél az ember, úgy jobban zárnak a hangszalagjai. Dühös lettem. Egyrészt tetszett nekem az a hang - mindenki azt mondta, hogy olyan Karády-s -, másrészt meg tizennyolc éves voltam: hogy némultam volna el? Legyintettem. Aztán még egyszer megpróbálkoztam a felvételivel - akkor se sikerült. Akkor biztosan fájt - mindenesetre túl kellett tennem magamat rajta. Utána következett az ELTE - és az Egyetemi Színpad."

Eddig rendben is van - de hogyan lett ebből több mint négy évtized - a Pécsi Nemzeti Színházban?

"Az Egyetemi színpad vezetője, Dobai Vilmos egyúttal főrendezője volt a Pécsi Nemzeti Színháznak. Ő hívott Pécsre - éveken át, kitartóan. Négy évig ellenálltam. És amikor már nagyon untam a fizika könyvek szerkesztését a Gondolatnál, mégis kötélnek álltam. A kiadónál nagyon rendesek voltak: kaptam egy év fizetés nélküli szabadságot. Mert eleinte szentül meg voltak győződve arról, hogy úgyis hamarosan visszamegyek Pestre. Hát mit keresnék én a sok 'vidéki csepűrágó' között...? Az első év után aztán csak nem tudtam elszakadni a színháztól. A Gondolatnál azt mondták, hogy na, kap még egy évet. Végül Pécset és a színházat választottam. Pedig nem volt olyan jó a helyzetem - egyáltalán nem. A vidéki színésznek általában is sokkal nehezebb. Hogy akkor miért maradtam mégis? Nem tudom. Megéreztem a masztix szagát. Tudod, azt mondják, hogy aki egyszer abba a ragasztóba beleszagol, annak megpecsételődik a sorsa. Eleinte rengeteg gyerekelőadásban játszottam. Voltam Nyilas Misi - még nem létezett a musical-változat -, Twist Oliver... Férjhez mentem, megszülettek a gyerekeim. Közben hívott Szikora János Győrbe, Ruszt Debrecenbe, Kazán a Budapesti Gyermekszínházba - sehova se mentem. Negyvenhárom éve vagyok Pécsett. Van családom, vannak unokáim. Most már minden odaköt, ahhoz a városhoz."

Az utóbbi évek nagy sikere volt a Grace és Gloria című előadás magyarországi ősbemutatója a Pécsi Nemzeti Színházban: Tom Ziegler darabjában Sólyom Kati játszotta - sőt: ha úgy adódik, játssza ma is - Grace-t, Gloria szerepében Füsti Molnár Éva lépett és lép színpadra; ő a rendező is.

"Tóni testvérem hozta a darabot - még angol eredetiben -, jó barátunk, Zimmermann Claudia készítette el a nyers fordítást. Tényleg nagy siker lett a színházban, hat évig volt műsoron, plusz bejártuk vele az országot. Még most is játsszuk - ha érkezik meghívás. A sikeren felbuzdulva gondoltam arra, hogy de hát hasonló előadásokat tudnék én még csinálni. A kezemben volt az a Lázár Ervin-szinopszis, amelyből aztán Szabó Attila írt darabot, rendezett előadást Az élet titka címmel. Két éve volt a premier, még most is sikerrel megy. Maros András fiatal drámaíró új darabját, a Gyanús mozgásokat pedig nemrégiben, január végén mutattuk be a Szobaszínházban. Kétszemélyes darab: Kálmánt, a fiamat Zayzon Zsolt játssza. A hónap végén Szombathelyen vendégszerepelünk vele."

És akkor most következzen egy régi tudósítás: a Vas Népe 1972. április 11-iki számában (aztán az Egyedül a pódiumon című kötetben) jelent meg az az írás, amely Sólyom Katalin gyerekműsorát méltatja: "A mese, a költészet, a zene, a rajz és a gyermekek szépségigénye találkozott csodálatos harmóniában hétfőn délelőtt Sólyom Katalin művésznő Mesebálján (...)" És így tovább - végig a legnagyobb elismerés hangján.

"Az első pécsi években sok-sok gyerekdarabban szerepeltem, akkor jöttem rá, hogy tudok velük bánni. Előtte, az Egyetemi Színpadon nem foglalkoztunk gyerekekkel. A Mesebállal - amelyet magam állítottam össze - az egész országot bejártam: Vásárosnaménytól Mosonmagyaróvárig. Ugyanúgy a Csipkefával is. Az a műsor még most is gyönyörű. Tiszta magyar népköltészet, tudod? Szeretik a gyerekek - de az idősebbek is. Hogy nem lehetne-e itt, a szombathelyi színházban is bemutatni? Most, hogy beszélünk róla - örülnék neki."