ugrás a tartalomra

Sosem lehet tudni

premier: 2019. április 5.
Shaw előszeretettel osztotta drámáit „kellemes és kellemetlen darabokra”. Ez az 1900-ban bemutatott, sziporkázóan szellemes műve – amely az előbbiek csoportjába tartozik – Valló Péter rendezésében kerül a közönség elé.

Írta: Bernard Shaw

SOSEM LEHET TUDNI

vígjáték

Egy szünettel - 155 perc

Fordította: Nádasdy Ádám

Tűz és víz házasodott össze akkor, amikor a haladó gondolkodású írónő, a női egyenjogúság ügyének későbbi engesztelhetetlen harcosa, illetve a dúsgazdag, nyakas konzervatív üzletember egybekelt. Nem csoda, hogy néhány évvel később az asszony fogta három gyermeküket, és egészen a kies Madeira szigetéig menekült velük. Ott éltek tizennyolc évig, míg a nagylány és az ikrek a felnőttkor küszöbére értek. Ám akkor eljött az ideje, hogy visszatérjenek hazájukba, és beilleszkedjenek az angol felső középosztályba, s nem utolsósorban, hogy szembesüljenek már elfeledett apjukkal… Vajon sikerül-e mindez egy olyan világban, „ahol az egész társadalom egy hazug, tettetett puszipajtásságra rendezkedett be, s ahol az ember húsz évig jó barátságban lehet valakivel, akiről nem is sejti, hogy halálos ellensége”? Ahol az emberek „csúnya dolgokat követnek el egymással szemben, de mindig szépen, finoman; kellemetlen dolgokat mondanak egymásnak, de kellemes hangon; s mielőtt megfojtanák barátaikat egy kanál vízben, mindig kloroformmal érzéstelenítik őket.” Szerencsére a fiataloknak őszinte segítőjük akad szállodájuk főpincérének személyében, akitől sosem áll távol némi hétköznapi filozofálás…

Shaw előszeretettel osztotta drámáit „kellemes és kellemetlen darabokra”. Ez az 1900-ban bemutatott, sziporkázóan szellemes műve – amely az előbbiek csoportjába tartozik – Valló Péter rendezésében kerül a közönség elé.



Szereplők:

Clandonné, feminista írónő Németh Judit

Gloria, a lánya Hartai Petra

Dolly, a másik lánya (Philip ikertestvére) Nagy-Bakonyi Boglárka

Philip, a fia (Dolly ikertestvére) Jámbor Nándor

Finch MacComas, családi ügyvéd Jordán Tamás

Fergus Crampton, hajógyáros Trokán Péter

Dr. Valentin, fogorvos Kenderes Csaba

Bohun, védőügyvéd, jogtanácsos Kálmánchelyi Zoltán

Pincér Szerémi Zoltán



Alkotók:

Díszlettervező Valló Péter

Jelmeztervező Benedek Mari

Dramaturg Duró Győző

Súgó Jenei Ági

Ügyelő Bors Gyula

Rendezőasszisztens Kapornaki Rita


RENDEZŐ Valló Péter

Bemutató: 2019. április 5. 19 óra, Nagyszínpad