ugrás a tartalomra

Szabó Tibor: Jó úton járunk

2022. február 7.
Pontosan egy éve vezeti a Weöres Sándor Színházat Szabó Tibor, aki eredményes pályázat és komoly szakmai koncepció megalkotásával nyerte el az igazgatói széket, az azzal járó nem kis feladatokkal, kihívásokkal, de annak minden szépségével együtt. Az egy éves jubíleum kapcsán sikerekről, és persze gondokról is beszélgettünk.
Szabó Tibor / Mészáros Zsolt

- 2021 február 1. óta igazgatja a mindannyiunk szívének kedves szombathelyi színházat. Ezt követően fél év elteltével beszélgettünk, az interjú a Ráadás Magazin nyitó anyagaként jelent meg a színház honlapján. Azóta ismét eltelt fél év, rengeteg újdonsággal, bemutatóval, átalakításokkal, és a pandémia újabb hullámaival, ami időnként gondokat okozott, elmaradtak előadások, de teljes lezárásra hál'isten nem került sor. Hogyan ítéli meg az elmúlt fél évet, de akár az egész elmúlt egy évet?

Nagyon jól indult az őszünk, de ahhoz, hogy szeptember 18-a és október 15-e között négy hét alatt öt új bemutatót tudjunk megtartani, ahhoz nagyon kellett az is, hogy a májusi nyitás után július elejéig a 2020/2021-es évad során elmaradt összes bérletes előadásunkat ki tudtuk játszani, vagyis nem kellett áthoznunk adósságot az új évadba. Ősszel teltházas bemutatóink voltak, és minden alkalommal nagyon jóleső volt tapasztalni, hogy a premierközönségünk szívesen maradt velünk koccintani az eseményre, beszélgetni, örülni annak, hogy hosszú idő után ismét együtt lehettünk. Csak aztán jött a negyedik hullám…

-Az új évad eddig bemutatottdarabjai megfeleltek a várakozásának?

Mostanig hét új előadásunk született, a már említett öt őszi mellett volt két decemberi bemutatónk, és készülőben van újabb négy. Ez összesen tizenegy produkció, közülük három nagyszínpadi, négy kamaratermi, három stúdióelőadás és egy tantermi színházi előadás.  De ne feledkezzünk meg a még augusztusban Szentgotthárdon bemutatott és utána Szombathelyen és Sopronban is játszott felolvasószínházi előadásunkról, illetve terveink szerint még ebben az évadban előkészítjük a következő szezon első bérletes előadását is. A színház műsorát igyekszünk úgy összeállítani, hogy produkcióinkkal egyrészt minden korosztályt meg tudjunk szólítani, másrészt pedig, hogy a kínálatban mindenki találhasson a saját ízlésének megfelelő darabot úgy, hogy közben az előadások sora a vállalt művészeti koncepciónkat is szolgálja. A mögöttünk lévő néhány hónap tapasztalatai alapján azt gondolom, hogy jó úton járunk.

- Több új tagja van a társulatnak, nemcsak a színészek között, de az úgynevezett "háttéremberek" között is. Beváltották a hozzájuk fűzött reményt?

Erre a kérdésre egyetlen mondatban azt válaszolhatom, hogy igen, beváltották a hozzájuk fűzött remény, sőt! Úgy tűnik, hogy több helyen minőségi csere is történt.

Évadnyitó sajtótájékoztató / Mészáros Zsolt

- Sok olyan produkció van műsoron, amely eddig nem nagyon alkalmazott új elemekkel, új koncepcióval bővítette a repertoárt. Bábtechnika (Szólít a szörny), mozgásszínházi elemek (Vízkereszt), osztályterem-színház (a készülő Antigoné), és még folytathatnánk a sort. Jónak látja ezt az irányt?

Azt gondolom, és nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal, hogy a valamit is magára adó színész is holtig tanul, mint a jó pap. A kérdésben felsorolt technikák, színházi elemek elsajátítása gazdagítják a színészember eszköztárát és úgy érzem, hogy a kollégáim ennek tudatában dolgoznak nap, mint nap.

- A művészeti tanács tagjai remek rendezéseket produkáltak. A rendezői munkán kívül is eredményesen dolgozik a művészeti tanács?

Igen, eredményesen és hasznosan. Most éppen a következő, 2022/2023-as évad összeállításán dolgozunk, illetve a következő hónapokban lesz még két olyan bemutatónk, és egy munkabemutatónk is, amelyek a művészeti tanácstagok munkájának eredményeként jönnek létre.

- Mit tart az eltelt időszak legfőbb pozitívumának?

Hogy ebben az évadban nem kellett bezárnunk a színházat a járvány miatt.


- Jelentkezett-e valami új, megoldandó feladat, akár technikai, akár színházi, művészeti értelemben, amire nem számított?

Egy dolgot említenék. Még a múlt évben végigjártuk egy épületgépésszel és egy belső építésszel az egész épületet, és több olyan hibát is találtunk, amelyek egy gondosabb tervezés és kivitelezés során kiküszöbölhetőek lettek volna. Szeretnénk elkészíttetni egy épületgépészeti tanulmányt, annak birtokában elkezdenénk felkutatni olyan anyagi forrásokat, amelyek segítségével helyrehozhatnánk az említett hibákat. De még csak a feltételes mód van.

- A pandémia mennyire befolyásolta a bérlet-és jegyeladásokat? Érezhető-e a nézőtéri közelség okozta félelem a színházlátogatók körében?

Számomra nagyon nyomasztó, hogy már nem úszunk meg egyetlen beszélgetést sem anélkül, hogy a járványról is szóljunk. Persze, hogy befolyásolta a bérlet-és jegyeladást a pandémia, nagyon is! Az utóbbi két évben megfeleződött a bérleteseink száma, és a jegyvásárlásban is komoly visszaesés tapasztalható. Mindez azt eredményezte, hogy a költségvetésünk saját bevételi oldala meglehetősen karcsú, és ez kártékony karcsúság, mert az új produkciók létrehozásához szükséges anyagi hátteret tartja bizonytalanságban.

Szívem szerint arra buzdítanék minden színházkedvelőt, hogy szorítsuk háttérbe a félelmeinket, fogjunk össze néző és színházi ember, és mutassuk meg ennek a fránya vírusnak, hogy mi vagyunk az erősebbek. Ígérjük, hogy mi ebben az összefogásban megbízható partnerek leszünk és mindig keményen fogunk dolgozni azért, hogy ezt a bizalmat megszolgáljuk.