Szerémi Zoltán-2012.10.10.
Tehát tegnap ott hagyám el, hogy megvolt a La Mancha lovagja olvasópróbája. Nos, a dolgok annyit változtak azóta, hogy immár az első rendelkezőpróba is bekövetkezett. Ha így folytatjuk, mindjárt itt a bemutató! A próba során emeletes színpadképet vizionáltunk a próbateremben, igazi gyermekkori reflexeket idézve elő, mint mikor a szülő benyit a gyerekszobába és bentről harsan a figyelmeztető kiáltás: vigyázz, ott tenger van!
Mi is tengereket és hegyet-völgyet, börtönt meg szélmalmot képzeltünk magunk elé tíztől kettőig, utána az óvóbácsi hazaengedett bennünket... Az az eset jutott erről eszembe, mikor (több tíz évvel ezelőtt) egy amatőr színjátszófesztiválon egy szobában aludt a két népművelő rendező (a fáma szerint Máté Lajos és Keleti Pista bácsi) egy igényesen eltöltött estét követően... Reggel mindketten ébredeztek már, mikor egyiküknek hatalmas ötlete támadt. - Te, mi lenne, ha játszanánk valamit? - Mit? - Seggrepacsit! - Jó, de fejben!
A délelőtti foglalkozás után még ránk várt a "Színházszerda" a Frei Café-ban Nagy Cilóval - persze csak én hívom így, a többieknek egyszerűen Naccili... Kicsinyég próbáltunk még előtte, mert úgy gondoltuk, kis gitáros dalolással tarkítjuk egyébként is lebilincselően fesztelen beszélgetésünket. S a gondolatot tett, a próbát pedig fellépés követte a Frei-ben... Tanakodtunk, eljátsszuk-e az általam írt "Egy estém a Frei Café-ban" című dalt, mit egyszer már elővezettünk ugyanitt, végül úgy döntöttünk, ezúttal nem tartjuk műsoron, s mivel per pillanatnyilag nem találom a gépen én sem, a szövegét sem tudom prezentálni kedves blogomon. Sebaj, ami késik, mért nem múlik? Esténket egy játék koronázta meg, speciel egy kastélyban, ahol végre kipróbáltam a harmadik felvonásban a félreértelmezett teljes mondatot: "Zsö bemben á' bizonyité'..." Hát nem utálták, mit mondjak... S ha már Szerémi, egy édes sztori a nagy Szerémytől, Szerémy Zoltántól, ki a Vígszínház alapító tagja volt s nekem valami ükapai szintű felmenőm.
" Szerémy Zoltán vidéki színész korában (lám-lám!) összekapott a városka véresszájú szerkesztőjével, s a szenzációra éhes gentry-fészek vért akart látni. A komikus savanyú képet vágott, de nem térhetett ki a lovagias elégtétel elől. A szerkesztő, aki éppen jegyben járt a járásorvos Gizikéjével, hősként járt-kelt a korzón. A kaszinóban nagyban fogadkozott, hogy véres elégtételt szerez.
A párbajt vezető segéd igyekezett békíteni a pisztolyukat szorongató feleket, de a szerkesztő hajthatatlan maradt.
- Nem békülünk! Egyikünknek itt kell maradnia!
- Jó, akkor maga maradjon - szólt Szerémy. - Nekem úgyis próbám van.
És a segédek kacagása közben eltávozott."
S mivel nekem is próbám leszen, magam is így teszek.
Kedves blogomat (csak itt, csak mára) bezárom, viszontlátásra, pajtások.
Előző bejegyzés: