Színházszerda: emlék és varázslat
A Színházszerda előtt rögtönzött sajtótájékoztatón a világjáró - mostanában éppen regényíróként színre lépő - újságíró és kávézólánc-tulajdonos, Frei Tamás arról vált szót Jordán Tamással, hogy a kávéházi meg a színházi kultúra milyen könnyen közös nevezőre hozhatók. Persze mindkettőt meg kell tanulni. A kulcs a testközelség és a közösségi élmény, amelynek beszerzésére manapság olyan kevés alkalom kínálkozik. De két helyszínt biztosan tudunk, ahol valódi közösségi élményben lehet részünk: az egyik a színház, a másik a kávéház. Ráadásul Szombathelyen van kínálat - és van érdeklődés is: szerdán délután egyetlen gombostűt is nehéz volna leejteni a Cafe Frei asztalai között. Öt óra előtt aztán a pódiumra cuccol a zenekar (a kávéház eleve számolt a kulturális jellegű programokkal); színészek ők is: Unger Tünde, Szabó Róbert Endre és Takács Dániel. És hamarosan megint megbizonyosodhatunk róla, hogy "(...) a nagy szerelmek nem gyógyíthatók (...)" De nemcsak azért, mert Karády Katalin örökzöldje ezt súgja a fülünkbe, hanem főleg azért, mert ismét kiderül, hogy Kaposvár volt, van és lesz - ha máshol nem, az emlékezetben -; hogy Kaposvár a csoda, amire mindig vágyni kell, és ami talán éppen most kel életre megint: Szombathelyen.
Jordán Tamás és Németh Judit beszélgetése maga is csodát művel: megszünteti a kávéház jótékony zsongását-zümmögését, a közönség csak rájuk figyel. Sőt, a kávéja mellett üldögélő minden egyes vendég azt érezheti, hogy ő maga is belül került valami bűvös körön: ott ül a lépcsőn Németh Judit mellett a kaposvári színházban, és issza a tapasztaltabb kolléga minden szavát. Jordán Tamás a lépcsőn üldögélve azt bizonygatja teljes átéléssel a fiatal kolleginának, hogy csak ő - és senki más - képes eljátszani a város legszebb gimnazista lányának szerepét Bereményi színdarabjában (A Werthert már megírták). Történik mindez a nyolcvanas évek elején, nem sokkal azután, hogy Németh Juditot az osztályfőnöke (Szirtes Tamás) eltanácsolja a színművészeti főiskoláról; alkalmatlanság okán. Judit azt mondja, erről még soha, sehol nem beszélt. A legelső Színházszerda hallgatósága kapja meg ajándékba a történetet, amely nemcsak - a szintén nagy kávéházi életet élő - József Attila tüskés szelídgesztenye-lelkét villantja fel, hanem a színészlét-művészlét mélységeibe is bepillantást enged. Függöny fel, függöny le: Jordán Tamás jó ritmusban old és köt, az emlékezés hajója pedig lehorgonyoz a Spanyolországot is megjárt, legendás kaposvári Federico García Lorca-előadásnál: Lázár Kati rendezésében A Bernarda Alba házában Németh Judit játszotta a legkisebb lányt, Adelát; az anyát, Bernarda Albát pedig (nem tévedés') Jordán Tamás. Aztán hajózunk tovább, mert hajózni muszáj. Németh Judit most is megmutatja, hogy milyen fantasztikusan énekel; szó esik arról is, hogy ő Magyar Televízió hangja (ajánlók, felvezetők, tessék csak megfigyelni!). Az általános szombathelyi csoda része, hogy az egyik helyi rádiónak köszönhetően Judit napról napra a stúdióból küldheti Budapestre az aktuális szövegeket, amelyek rögzítésére a sürgető határidő sokszor tényleg nem hagy néhány percnél többet.
A kávézóban egy óra a kiszabott idő: úgy elröpül, hogy észre se vesszük. Ahogy két színész beszélget, nem beszélget úgy senki.
A nyitó és a záró mondat jogát (lásd még! kezdő rúgás, meccs-lefújás) A kis lord címszerepét játszó Grünwald Dávidnak ajánlja fel a legelső Színházszerda-beszélgetésen Jordán Tamás. A Jeles András rendezésében készülő előadás fináléjában arról van szó, hogy végre át kellene költözni Lord Dorincourt kastélyába; merthogy ez a kastély a kis lord valódi otthona. Hát nem az égi forgatókönyv működik megint? A Weöres Sándor Színház társulata is költözés előtt áll: leendő igazi otthona a várva várt Akacs Mihály utcai "csodapalota".
(A Cafe Frei-ben október 20-án 17 órától Németh Judit kérdezi Bajomi Nagy Györgyöt. Aztán Bajomi Nagy György Bálint Évát - és így tovább.)