Találkozás egy ifjúval

2011. október 21.
Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De milyen gazdag a völgy is, lelkem, milyen gazdag.

Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De milyen gazdag a völgy is, lelkem, milyen gazdag.

Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt köztünk. Régebbről ismertem őt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mint a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idősebb szekerestársával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített: "Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem..." Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; őt mégis emelte a vágy, hiszen nem volt honnan lehúzza, hiszen ő mindenestől a földön állt. És vágya nemcsak az italig röpítette, nemcsak a feleségig, de még azon is messze túl, mikor már régi veszekedő házasok s az asszony pöröl az italért.

Az angyal sem tud nagyobbat repülni, mint amekkorát ez a hím bogárka repült egyik fűszáltól a másikig.

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.