Törőcsik Marival, szóról szóra

2011. március 24.
"Irgalmatlanul szerencsés vagyok", összegzi pályáját Törőcsik Mari a WS Színházban, ahol lényének sugárzásával megtelik a színpad a telt házas nagyteremben. Szerencsések vagyunk.

A januári színháznyitóra nem tudott eljönni; de most élőben is elmondja, amit akkor üzenetben fogalmazott meg: a hála és a köszönet hangján, az adófizetőknek - akiknek forintjaiból ez az európai színvonalú épület elkészülhetett -, és a város színház iránt elkötelezett vezetőinek címezve. És persze a barátként emlegetett Jordán Tamásnak, aki az este elején köszönti őt a színpadon. Ahol azért a hangja által már eddig is többször megjelent: a Tragédia-előadásban Törőcsik Mari hangján szólal meg a Föld szelleme - bölcsen, józanul, tárgyilagosan. Ádám hallgat rá - nem tehet mást.

Ahogy mi sem. Kedd van és tavasz. A Velemből - ahol már majdnem 40 éve otthon van - könnyed, szinte nyárias eleganciával érkező Törőcsik Mari egy idő után a kabátját kéri: "Hiába, öregszem, fázom", jegyzi meg azzal a huncut bájjal és hangsúllyal - amely kizárólag az övé. És amely ebben a pillanatban - a 2008-as súlyos betegségből való felgyógyulás után - talán szebb, szabadabb, telítettebb, mint valaha. A közönség meg örül, hogy tanúja lehet, amint Szenkovits Péter újságíró Törőcsik Mari pályájának alapos és közeli ismerője, aki ezúttal rajongóként határozza meg magát - azt a hosszú, könnyű kabátot a törékeny színésznő vállára teríti. A Thea-tér Szóról szóra-sorozatába illesztett estre csordultig megtelt a nagyterem; ez a válasz Törőcsik Mari aggodalmára, hogy "az életem nyitott könyv - ki kíváncsi még rám". Különben is: azok a könyvek a legjobbak, amelyeket időről időre kedvünk támad (századszor is) újra elolvasni. (A tétel a színházra is igaz.)

A sorozat házigazdája, Burkon László a Körhintától indít - ez az a Fábri Zoltán-film, amely a hamvas-főiskolás Törőcsik Marit, pontosabban akkor még őt magát nem, csak filmbeli alakmását egészen Cannes-ig elröpítette. (A Déryné, hol van? című Maár Gyula-mozi aztán meghozta a legjobb női alakítás díját; Törőcsik Mari Cannes-ban később életmű-díjat is kapott.) A Kit Kat Klub kulisszái között pörög a híres jelenet, zavarbaejtő módon kétszer: Pataki Mari szerepében Törőcsik Marit előbb Szirtes Ádámmal, aztán a Mátét tényleg eljátszó Soós Imrével látjuk. Fájdalmas, szenvedélyes csók a vége. (Törőcsik Mari kis ideig nem néz föl a vászonra.) Pataki Mari azt mondja, hogy "az történik az emberrel, ami a sorsa. Más nem történhet". Ma este Törőcsik Mari is mintha erről beszélne.

"Látják, ilyen a színészet. Öt Mátéval csináltam én próbafelvételt, pedig evidens, hogy Mátét Soós Imrének kellett eljátszania. Nem mintha Szirtes Ádám nem volna ugyanolyan nagyszerű színész. Ha már ezeket a felvételeket kiválasztották, el kell mondanom valamit, amire büszke vagyok. Nem Fábritól tudom, hanem egy vele készült interjúból, hogy Sarkadi Imre - ő írta a Körhinta forgatókönyvét - 15-20 próbafelvétel után eljutott oda, hogy hagyják őt békibe, ő még Pataki Marit nem látta, többet meg nem akar megnézni senkit. Fábri addig unszolta, míg engem mégis megnézett. És amikor fölkapcsolták a villanyt, azt mondta, hogy 'jézusmária'. (...) Nem szoktam visszanézni a filmjeimet. Nagyritkán belenézek öt percre, hogy lássam a régieket, mert - csoda, hogy élek, na. Mindenféleképpen csoda persze. (...) Amikor Fábri halála után sorozatban vetítették a filmjeit, azt gondoltam, mégis megnézem a Körhintát, hogy lássam, mi tetszett benne annyira Truffaut-nak, Jean Cocteau-nak. (...) Gondoljanak bele: a súlyos 50-es évek sematikus filmjei után még a Körhintának is az a tétje, hogy 'belép a téeszbe, nem lép be a téeszbe'. De itt felzeng a szerelem. Csak bele kellett nézni a Soós Imre szemébe (...)"

Törőcsik Mari mesél, kanyarog az időben, az emlékek között. "Volt öt-hat estém - és ötvenhat év alatt ez nem kevés. (...) Mindig úgy szerettem volna játszani, ahogy a kisgyerek játszik a sarokban, a két-három éves. Mert annál csodálatosabban koncentrálni és egyik pillanatról a másikra más idegállapotba kerülni nem lehet, mint ahogy a kisgyerek teszi. (...) Mennél régebben van az ember a pályán, annál jobban kiderül, hogy milyen ember. (...) Irgalmatlanul nagy szerencsém volt, hogy ilyen emberek között nőttem fel." És sorolja a mestereket, pályatársakat: Gellért Endrétől Major Tamáson, Mészáros Ágin, Gobbi Hildán át Taub Jánosig és Schwajda Györgyig.

Az utóbbi kettőhöz fűződik a Száz év magány-átirat, amelyben Törőcsik Mari Ursulát játszotta. Az előadás eljutott oda, ahol a regény és Marquez született, Kolumbiába: "Ott ültem hátul, fölálltam, elindultam - és győztem." Győz ma este is. (És mindig, amikor a Nemzetiben - vagy máshol - színpadra lép.)

szerző: forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia), fotó: Mészáros Zsolt
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.