ugrás a tartalomra

Trokán Péter-2012.12.12.

2012. december 13.
Nem fogod kitalálni nyájas olvasóm merre járok éppen? Bizony, megint a vonaton, és ismét Csornán, ahol a változatosság kedvéért most éppen összeraknak minket a Gysev-vel. Irány a székesfőváros!

Jó kis lendületes nap volt a tegnapi, reggel visszaolvasó Jelessel, egyébként ki nem állhatom a visszaolvasókat, már elolvastuk, megismertük az anyagot, ez még nem elemző, még nem rendelkező hanem olyan "valami", de a tegnapi kifejezetten izgalmas volt. Hogy is mondjam, hogy, ne tűnjék "fényezésnek"? Az egyébként uncsi olvasópróbákat mindig izgalmassá teszi, ha érzem a rendezőn, hogy tényleg akar valamit az adott anyaggal, és még felkészültnek is látszik. Pedig piszok nehéz, majd kilencven oldalt gründolt össze nekünk, no meg a közönségnek. Jó adag türelem és empátia kell hozzá. És, akkor talán elszakad az a hajszál, amivel tavaly lemaradt a POSzT-ról a Zarándokének.

Próba után gyorsan haza, kicsit felkészültem Unger Tündiből a Színházszerdára, mint később kiderült, felesleges volt, mert Tündi olyan elragadóan, okosan és szórakoztatóan beszélt, hogy egy csapásra levette a lábáról a közönséget.

Aztán rohanás vissza a színházba, este Tizenkét dühös, L. Simon Lászlóval (kultúráért felelős államtitkár) "fűszerezve". A többit már tudjátok: utána Primissima-Tamást köszöntöttük, járjon neki innen is még egyszer egy ölelés.

És, végül figyelem! Kötelező olvasmány: a csütörtökön megjelent Heti válasz interjúja Szörényi Leventével. Az utóbbi húsz évben senki nem írt ilyen okosan, felelősen művészetről, politikáról és emberi tartásról. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

 

Csók, tp.

 

 

 

 

 

 

Előző bejegyzés:

Trokán Péter-2012.12.11.